h i r d e t é s

Újra növekedett az ebolás esetek száma

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újra növekedett az ebolás esetek száma

2015. február 04. - 22:46
0 komment

Az idén első ízben növekedett újból az ebolás megbetegedések száma mind a három súlyosan érintett nyugat-afrikai országban - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Korábban bizakodásra okot adó csökkenést mutattak ki heteken át. A január 25-ével végződő héten 99 megerősített esetet jegyeztek föl, vagyis a legalacsonyabb számot 2014 nyara óta. A múlt héten viszont már 124 megbetegedést észleltek.

Gyaníthatóan az egészségtelen helyi szokások akadályozzák a halálos vírus leállítását - jelentette az ENSZ szakosított szerve. Guineában, az elefántcsontparti határ közelében egy temetésen 11-en kapták el a betegséget - hozott fel egy példát a WHO, amelynek legfrissebb összesítése szerint a járvány kitörése óta kilenc országban összesen 22 495 ember kapta el a kórt, és 8981 halt meg közülük.

A gyógyításban bátorító jeleket mutat egy kísérleti gyógyszer alkalmazása. A szer alkalmazása úgy tűnik, hogy csökkenti a halálesetek számát, és felgyorsítja a betegek gyógyulását - közölte Francois Hollande francia elnök irodája. A japán Toyota Chemical által kifejlesztett, Avigan nevű gyógyszert Guineában próbálták ki 60 emberen francia segítséggel. Az elnök szerdán olyan orvosokkal találkozott, akik ebben működtek közre.

Sierra Leone szerdán bejelentette, hogy március 30-án tervezi az ebolajárvány miatt bezárt iskolák megnyitását.

Múlt héten jelentették be, hogy valószínűleg mutálódott ebola bukkant fel, erről itt írtunk.

 

vs.hu

{flike}