h i r d e t é s

Újratervezésre van szüksége Európának

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Újratervezésre van szüksége Európának

2018. január 29. - 09:48

Európának újratervezésre van szüksége, mert a korábban kitűzött célok nem teljesültek - jelentette ki Orbán Viktor a visegrádi országok kormányfőinek budapesti csúcstalálkozóját követő panelbeszélgetésen.

A miniszterelnök a V4 találkozón elmondta: nem marad európai kereteken belül a migráció problémája, jól látható, hogy a vita az európai színtérről a világszíntérre helyeződik, és erre is választ kell adnia Európának.

Orbán Viktor a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek találkozóján, pénteken Budapesten emlékeztetett: Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár már 2004-ben arról beszélt, hogy a migráció megoldás, és nem probléma, felvázolta, mit kell tennie Európának, azt mondta, csatornákat kell nyitni bevándorlásnak.

2015-ben jött a dilemma, hogy akarunk-e arra az útra lépni, mint a nyugat-európai országok, amelyek megfogadták Kofi Annan tanácsát - mutatott rá. Felidézte: a mostani ENSZ-főtitkár a napokban szintén azt jelentette ki, hogy a migráció jó dolog, és a világszervezet szerepet vállal egy megállapodás kidolgozásában, hogy világszerte szétoszthatók legyenek a migránsok.

A kormányfő hangsúlyozta:

"mi segítünk annak, akinek kell, de nem fogadunk be migránsokat, nem akarunk bevándorlóországgá lenni."

Mint mondta, fontos, hogy a visegrádi partnerek elmondják, hogyan gondolkodik az országuk, mert jól látszik, hogy "nem vagyunk egyedül", és a Magyarország által képviselt gondolkodás nem kivételes, hanem normális, a józan ész által vezérelt gondolkodás.

Orbán Viktor szerint az ENSZ-ben "veszélyes dolgok" vannak készülőben, a tervezett világ-megállapodásban benne van például, hogy enyhíteni kell az illegális határátlépés büntetését, az NGO-knak kiemelt szerepet kell adni a bevándorlás kezelésében, és minden országnak be kell fogadni migránsokat. Mindezt "mi nem támogatjuk" - jelentette ki.

Közölte: a keresztény kultúra védelméről van szó, ez nem vallási kérdés, mert ebben a nem hívők is benne vannak, benne van a keresztény életforma, a vallásszabadság, a családmodell, a férfi-nő kapcsolat, az, hogy "integráltan élünk itt, és nem akarunk antiszemitizmust importálni", az, hogy "a toleráns, keresztény életformához ragaszkodunk, az otthonosság érzését nem veszíthetjük el".

Újratervezésre van szüksége Európának

A miniszterelnök felvetette a kérdést, hogy ki döntötte el, kit kérdeztek meg, hogy idegen népeket beengedjenek a kontinensre, ki vállalja ennek a döntésnek a felelősségét.

Mindez az európai emberek akarata ellenére, a megkérdezésük nélkül történik, miközben Magyarországon megkérdezik az embereket, az történik, amit a magyarok szeretnének - magyarázta.

Az illegális migrációról azt mondta: "ha azt nem tudjuk megfékezni, ha engedjük, hogy lebontsák a kerítést (...), ha engedünk a kvótának (...), akkor az az optimizmus és lehetőség, amely ma egy karnyújtásra van, elenyészik".

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy

Európának újratervezésre van szüksége, mert a korábban kitűzött célok nem teljesültek.

Kiemelte: "Európa-párti politikusok vagyunk".

A V4 hozzáad Európa erejéhez, nem pedig elvesz

A célunk az, hogy Európa erősebb legyen, az új tervben kell lennie a munkaalapú társadalomra utaló passzusnak, Európának technológiailag vissza kell kerülnie a csúcsra, saját európai véderő kell, továbbá nem európai egyesült államokról, hanem szabad nemzetek szövetségéről kell beszélni - sorolta. A kormányfő szerint ez mind lehetséges, a kérdés, hogy lesz-e elég jó vezetés e célok eléréséhez. Orbán Viktor szerint

a visegrádi államok hozzáadnak Európa erejéhez, nem pedig elvesznek tőle.

A V4 a leggyorsabban fejlődő régió Európában - hangoztatta, kijelentve azt is, hogy a V4-ek nem megsegítettek, nem kérelmezők, hanem egy öntudatos közösséget alkotnak, amely legalább annyit ad az EU-nak, mint fordítva, sőt a régi uniós tagállamok valójában keresnek "a velünk való együttműködésen".

Hozzátette azt is: a V4-eknek van egy közös szótáruk, amelyben olyan szavak vannak, mint szuverenitás, függetlenség, szabadság, Isten, haza, család, munka, becsület, biztonság és józan ész.

Most van lehetőség megteremteni Közép-Európa gazdasági alapját

Mint mondta, most kell létrehozni gazdasági értelemben is Közép-Európát, mert most van erre energia és erőforrás. Arról beszélt: ha beletörődünk, hogy az összekapcsolódás Európában mindig kelet-nyugati irányú, azzal elfogadjuk, hogy sosem lesz Közép-Európa, csak Kelet- és Nyugat-Európa. Csak akkor jön létre gazdasági értelemben is Közép-Európa, ha az összekapcsolódás észak-déli irányban is megvalósul, különben "csak barátok leszünk" - közölte.

Orbán Viktor kiemelte továbbá az EU bővítésének jelentőségét a Nyugat-Balkán irányába, mint mondta, ha sikerül integrálni ezt a térséget, az Közép-Európát erősíti.

Az uniós integráció témakörében a kormányfő úgy foglalt állást: az Egyesült Államoknak, Oroszországnak és Törökországnak is van stratégiája a Balkánnal kapcsolatban, csak az EU-nak nincs.

Ha lenne ilyen, akkor Montenegrót azonnal fel kellene vennie a tagjai közé, majd amint lehet, Szerbiát is, amely kulcsország, mert ha Szerbia az unió tagjává válik, akkor azzal lényegében a Balkán stabilizálása is megtörténik - hívta fel a figyelmet.

Kérdésre Orbán Viktor közölte: történelmi léptékben is jelentős, amit az elmúlt években a magyar-szlovák kapcsolatok tekintetében Robert Ficóval elértek, a lehetőség korábban is adott volt, de személyfüggő, hogy kihasználják-e ezt.

Méltatta a kapcsolatok gazdasági tartalmát is, és azt mondta: a szlovák-magyar gázvezeték "életbiztosítás nekünk", emellett nemrég egyeztek meg egy híd megépítéséről Komáromnál.

Csehországot illetően jól halad előre a hadiipari együttműködés, a magyar-lengyel kapcsolatok tekintetében pedig a megvalósíthatósági tanulmányok megírásánál tart Varsó-Budapest gyorsvasút terve, amellyel a jelenlegi 12 óráról 4 órára vinnék le az út időtartamát - közölte.

(MTI)