Üldözték a NER magánrepülőjét figyelő újságírót
Nem sikerült kideríteni, kik jöttek haza a Maldív-szigetekről vasárnap a NER-elit magángépével
Többször is megfordult már az idén a Maldív-szigetek és Budapest között a NER kedvenc magánrepülője. Legutóbb vasárnap hajnali ötkor tért vissza a Liszt Ferenc-repülőtérre, ahol az Alfahír munkatársa várta, hogy kiderítse, ezúttal kik jártak a turistaparadicsomban a világjárvány közepén, amikor Magyarországról Európán kívülre utazni – pontosabban onnan hazatérni – már üzleti utak esetében is meglehetősen nehézkes, mivel a kormány az újabb vírusmutációk behurcolásától tart.
Az újságíró azonban nem járt sikerrel. "Kisbusszal beálltak elém, hogy ne láthassam, kik szállnak ki a gépből. Többször elsétáltak előttem esernyővel a biztonságiak, majd be is néztek a kocsimba, hogy mit csinálok. Amikor végre kiszálltak, akkor meg sima kézi zseblámpával villogtak, hogy véletlenül se sikerüljön képet lőnöm" – idézi őt az Alfahír. Ezt követően autóba szálltak a repülő utasai, és elindultak a Ferihegyi úton, ahol egy piros lámpát is figyelmen kívül hagytak. A beszámoló szerint a lap munkatársa megállt, majd hazaindult, ekkor lett rá figyelmes arra, hogy egy kombi Skoda, amit korábban sikerült lefotóznia, valamint egy Mercedes mögé került.
"A Határ útig követtek. Ekkor elkezdtem cikkcakkban közlekedni, kis utcákba behajtani, de továbbra is mögöttem voltak. Cseles manőverekkel az egyiket sikerült leráznom, de a Mercedes, ha gyorsítottam, ő is gyorsított, ha lekanyarodtam, ő is lekanyarodott. Egy kisteherautó megelőzésével sikerült megzavarnom, és hirtelen elvesztett a sofőr. Gyorsan leparkoltam és lekapcsoltam a lámpákat, de megint kiszúrt és mellém hajtott, majd továbbment. Tettem még pár kört, hogy biztosra vegyem, nem fognak hazáig utánam jönni."
Az OE-LEM lajstromjelű Bombardier Global 6000 magángépet többször használta Mészáros Lőrinc és családja (2019 februárjában épp a Maldív-szigetekre utaztak vele), és Orbán Viktor is igénybe vette a székesfehérvári futballcsapat bulgáriai mérkőzésére, utóbb azt állítva, hogy barátja, a klubtulajdonos Garancsi István vendége volt. (24.hu)