h i r d e t é s

Vádat emeltek egy korrupt volt NAV-vezető ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Vádat emeltek egy korrupt volt NAV-vezető ellen

2021. január 05. - 10:05

A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A kép illusztráció! - Forrás: Szatmári Friss Újság

A vádirati tényállás szerint 2016-ban az Európai Unión kívülről érkező áruk közvetett vámkezeltetésével foglalkozó gazdasági társaságok képviselője, az egyik cég nevére kiállított üzemanyagkártyát adott át rendszeres használatra a NAV egyik akkori vezetőjének, aki azzal a saját tulajdonú gépkocsiját ingyen tankolta.

A képviselőnek a kártya átadásával az volt a célja, hogy a volt pénzügyőr alezredes az általa vezetett vámigazgatóság illetékességi területén történő vámkezelések során a vezetői beosztása révén biztosítsa a képviselt cégek problémamentes vámkezelését.

A volt NAV vezető az üzemanyagkártyával 2016 októbere és 2017 júniusa között 58 alkalommal, összesen 853.906 forintért tankolt, amelynek ellenértékét nem fizette meg.

2016 decemberében a képviselő a NAV egyik járőrével megállapodott abban, hogy a pénzügyőr a vámkezelések számához igazodó rendszeres anyagi juttatásért cserébe, a beosztásából eredő lehetőségeit felhasználva folyamatosan segíti az általa közvetített ügyfelek konténereinek gördülékeny vámkezelését. A pénzügyőr az importáló cégeket a vámkezelésben közreműködés céljából a képviselt gazdasági társasághoz irányította és vállalta, hogy ezeknél a cégeknél nem folytat le szúrópróbaszerű vámellenőrzéseket.

Az érintett gazdasági társaság képviselője ezen megállapodásnak megfelelően 2016 decembere és 2017 augusztusa között több alkalommal, legalább 285.000 forintot adott át a pénzügyőr főtörzsőrmesternek. A korrupciós ügyletet a járőr akkori élettársa is támogatta, a vesztegetési pénzből ő is részesült.

A nyomozás során a volt vezető ténybeli beismerő vallomást tett, míg a vámkezeléseknél eljáró pénzügyőr és élettársa tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az érintett cégek képviselőjeként eljáró személy bűnösségre kiterjedő, beismerő vallomást tett az ügyben.

A volt igazgatóhelyettes terhére rótt vezető beosztású személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében. (napi.hu)