h i r d e t é s

Vádemelés Orosz Zoltán Érpatak polgármestere ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vádemelés Orosz Zoltán Érpatak polgármestere ellen

2015. július 16. - 09:55
0 komment

A média képviseletében a helyszínen akkor egyedül a Gépnarancs fotóriportere volt, akit szintén kihallgattak az ügyben, mert a rendezvényen a település polgármestere harminc percen keresztül őt vegzálta.

Érpatakon nyilvános akasztást rendeztek, és ezzel egy időben, Orosz Mihály Zoltán Érpatak község polgármestere hadat üzent a magyar sajtónak. A rendezvény előtt – magánszámként – mintegy harminc percen keresztül inzultálta a sajtó képviselőjét. A polgármester „katonája” fizikai erőszakkal fenyegette meg a munkáját végző fotóriportert.


Fotó: Móricz Csaba

„A Nyíregyházi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett közösség elleni uszítás bűntette miatt emelt vádat a polgármester ellen. A vádirat lényege szerint a vádlott 2014 év nyarán az önkormányzat épülete előtt a község polgármestereként rendezvényt tartott, ahol beszédet mondott. A beszéd célja az volt, hogy a hallgatóságban bizonyos csoportokkal szemben félelemérzést, ellenszenvet, gyűlöletet alakítson ki, egyidejűleg az általa hamisan beállított támadással szembeni fellépésre buzdított. Az önkormányzat alkalmazásában lévő személlyel a vádlott Izrael állam vezetőit ábrázoló bábukat akasztatott fel, nyakukba megalázó tartalmú feliratot helyeztetett. Ugyancsak a rendezvényen a vádlott megtaposott egy Izrael állam zászlaját utánzó, de szabadkőműves jelképeket tartalmazó papírlapot. A vádlott röviddel a rendezvényt követően, egy hagyományőrző megemlékezésen is gyűlöletkeltésre alkalmas beszédet tartott. Mindkét alkalomról felvételt készíttetett a terhelt és intézkedett azok interneten történő megjelenéséről is. A Nyíregyházi Járási Ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta, illetve ezzel egyidejűleg a sérelmes internetes adattartalmak végleges hozzáférhetetlenné tételét is.” (Az ügyészség sajtóközleménye – a szerk.)


Fotó: Móricz Csaba

 

gepnarancs.hu (Címlap: Fotó: Móricz Csaba)

Posted by SEJT on 2015. július 16.