h i r d e t é s

Vadmalacot és őzgidákat mentettek a NAV-osok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Vadmalacot és őzgidákat mentettek a NAV-osok

2020. július 15. - 09:23

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai könyvelési anyagot kerestek egy békési férfinél, amikor egy rossz körülmények között tartott kecskére és az általa nevelt őzgidákra, vad- és házi malacokra bukkantak.

Forrás: NAV

A pénzügyi nyomozók egy mezőgazdasági munkásokat kölcsönző vállalkozót látogattak meg, akinek sem az adóbevallásai nem voltak rendben, és a gyanú szerint több millió forint adót sem fizetett be.


Forrás: NAV

A Békés megyei házban végül azonban nemcsak a feketefoglalkoztatást bizonyító papírokra, hanem több, engedély nélkül tartott állatra is bukkantak a pénzügyi nyomozók. A kert végében lévő ólnál három őzgidát és egy kis vadmalacot találtak, akiket egy igen rossz körülmények között tartott kecske „fogadott örökbe”.


Forrás: NAV

A kecske rövid kötélre volt kikötve, víz sem volt előtte. A rossz bőrben lévő állat látta el az anyai teendőket a vadak mellett, táplálta az őzeket és a vadmalacot is. Mivel az állatok tartásával kapcsolatosan bűncselekmény gyanúja merült fel, a NAV munkatársai azonnal értesítették a rendőrséget. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei megtették a szükséges intézkedéseket és a rendőrkapitányság az ügyben lopás, illetve más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást indított.


Forrás: NAV

A NAV munkatársai természetesen a bizonyítékokat lefoglalták, a költségvetési csalás miatti nyomozás folytatódik. 


 

h i r d e t é s