h i r d e t é s

Vajna Timi nem tudja, mi van a házassági szerződésben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vajna Timi nem tudja, mi van a házassági szerződésben

2015. július 11. - 13:15
0 komment

Vajnáék egyszerű elírás miatt vesztettek egy évet a házasságukból.

Egy újabb, eddig tisztázatlan ügyet zárhatunk le nyilvánosan: két évvel az esküvőjük után kijelenthetjük, ér­vényes Andy Vajna és Vajna Timi házassága. A Miss Universe Hungary licenctulajdonosa erről a Borsnak beszélt először - írja a blikk.

– A Los Angeles-i hatóságok elírták a születési dátumomat, de ezt azóta sikerült kijavíttatni. Most már több mint egy éve, hogy minden rendben van – mondta a Bors kérdésére Timi, aki felvetésünkre – két éve esküdtek, de egy éve házasok – mosolyogva helyeselt: igen, valahogy így.

A Bors elsőként írt róla 2013. decemberében, hogy apró malőr csúszott a pompás hollywoodi forgatókönyvbe – már ami Vajnák esküvőjét illeti. Akkor Timi el is mondta, mi volt ez.

– A születési dátumomban a hónapot és a napot felcserélték – árulta el.

Timi most a Borsnak azt a korábbi pletykát is megerősítette, hogy férjével házassági szerződést kötöttek.

– Házassági szerződésünk van, a tartalmáról azonban nem sokat tudok, hiszen Andy ügyvédei készítették, és nem igazán foglalkoztam és foglalkozom vele, mi minden van benne, és mit jelent ez a kettőnk kapcsolatára nézve – magyarázta Timi.

Augusztus 19-én lesz  két éve, hogy egybekelt Andy Vajna és Palácsik Tímea
Augusztus 19-én lesz két éve, hogy egybekelt Andy Vajna és Palácsik Tímea

Andy és Timi 2013. augusztus 19-én fogadott egymásnak örök hűséget Antonio Banderas hollywoodi otthonának udvarán. Az eseményen jelen volt Goldie Hawn, Arnold Schwarzenegger, Melanie Griffith és Kurt Rus­sel is.

 

blikk.hu (Címlap Fotó: A hollywoodi producer és felesége frigye csak tavaly óta érvényes)

Posted by SEJT on 2015. július 11.