h i r d e t é s

Valami nagyon tönkre ment Donald Trumpnál

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Valami nagyon tönkre ment Donald Trumpnál

2016. augusztus 04. - 09:59
0 komment

Egyre inkább tűnik úgy, hogy összeomlott a republikánus elnökjelölt kampánya - írja a Privátbankár.

nationalreview.com

Már a saját stábja is felé hárítja a felelősséget.

Még soha nem volt ilyen egységes a Republikánus Párt, mint most - jelentette ki Donald Trump republikánus elnökjelölt Floridában tartott kampánygyűlésén szerdán. Azt állította, hogy az elnökválasztási kampánnyal sincsenek bajok, pedig az elmúlt néhány nap arról árulkodott, hogy totálisan összeomlott az elnökjelölt kampánycsapata.

Már a saját oldala is nevet rajta

"A kampány tényleg remekül halad, soha nem voltunk ilyen egységesek, mióta elkezdtük, egység dolgában most állunk a legjobban. Hihetetlenül jól teljesítünk" - fogalmazott a pódiumon.

Ezt követően Barack Obama elnököt támadta a The Wall Street Journal szerdai riportjára hivatkozva, amely szerint az amerikai kormányzat januárban éppen azon a napon adott át Iránnak 400 millió dollárt, amikor Teherán szabadon bocsátott négy amerikai foglyot.

"Amerikát oly sokféleképpen alázták meg az elmúlt években" - fejtegette Trump Obama és Hillary Clinton volt külügyminiszter, a demokraták elnökjelöltjének külpolitikai döntéseit ostorozva. Donald Trump mintegy negyven percen keresztül a korábbi - az előválasztási folyamat során elszenvedett - vélt sérelmeiről és vitáiról beszélt, csaknem összefüggéstelenül. A hatást, s ezzel Trump megítélésének lényeges megváltozását jól érzékeltette az, hogy amikor később a republikánusokkal nyíltan rokonszenvező Fox televízió részleteket játszott be a nagygyűlésről, a műsorvezető hangosan nevetett.

Káosz a háttérben?

A Republikánus Pártban közben forrnak az indulatok, s bár Trump kampányfőnöke, Paul Manafort cáfolta az elégedetlenséget, szerdán este már ő is Trumpra kezdte hárítani a felelősséget. Elismerte, hogy a 2004-ben a fiát Irakban elveszítő, pakisztáni gyökerű amerikai házaspárral folytatott vitája Trumpnak "nem volt okos", és gyorsan leszögezte azt is, hogy mindezért a felelősség nem a tanácsadókat, hanem magát Trumpot terheli.

A Politico című lap meg nem nevezett bennfentes forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Trump kampánycsapatában elég nagy a káosz, mindenki a saját feje után megy, hiányzik az összehangolt munka, illetve megbomlott a kampánystáb, valamint Trump szoros szövetségeseinek egysége. Kivált elkeserítőnek ítéli mindenki a pártvezetés és Trump rossz viszonyát.     Az elégedetlenség ellenére eddig a párt egyetlen vezető politikusa sem vonta meg a támogatását az elnökjelölttől.     

A Fox televízió szerda este közzétett felmérése szerint Hillary Clinton már tíz százalékosra növelte előnyét Donald Trumppal szemben.

MTI / privatbankar.hu