Valamiért nem közölte még a napi koronavírus-adatokat a kormány
Szánalmas, hogy a kormányzati tájékoztató oldal jelen helyzetben 2021. március 29-én frissült utoljára. Jelenleg nem áll rendelkezésre semmilyen adat az elmúlt 24 óráról.
A jelenlegi adatokból az látszik, hogy Magyarországon nagyon gyorsan terjed a járvány, az új esetek számát nem tudták csökkenő trendbe kényszeríteni a bevezetett korlátozások, a kórházak telítődtek, nem stimmelnek a kórházak terhelhetőségének Orbán által előadott számai, ezért nem is csoda ha a Magyar Orvosi Kamara és szakértő virológusok is drasztikus szigorításokat szorgalmaztak a járvány letöréséhez.
Március 30-án 29.300 tesztet végeztek, tízezerrel kevesebbet, mint az előző napon ezért csökkenhetett az új esetek száma.
Viszont a feldolgozott minták 31,00%-a mutatott pozitív eredményt, ami kiugróan magas arány!
A közel tízezres esetszám a korábbiakhoz képest több teszt eredménye, azaz az elvégzett teszteken belül a pozitívak aránya enyhén csökkent, és heti szinten is stagnálást látunk. Ez akár okot adhatna óvatos bizakodásra is, de a feltételes mód indokolt, hiszen bár a pozitív tesztek aránya nem romlott, de nem is javult, és továbbra is messze vagyunk a WHO 5%-os határértékétől (még mindig bőven 20%-a a teszteknek pozitív). És mivel az egészségügyi rendszerünk túlterheltté vált, a nyomonkövetési képességünk egyértelműen nulla, ezért egyértelműen a kormány felelőssége az elhunytak kiemelkedően magas aránya! A halálozási statisztikák Magyarországon olyannyira kiugróan rosszak, hogy másodikak vagyunk a lakosságarányosan legtöbb elhunytat számláló világranglistán. Csak regisztráljuk a járvány terjedését, de nem lokalizáljuk a gócpontokat, így a járvány szabadon terjed.
A pozitivitási arány közelít a WHO ajánlásától, amely 5% feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (fuhu.hu)