h i r d e t é s

Változékony napok elé nézünk

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Változékony napok elé nézünk

2017. július 14. - 05:39

Pénteken a kezdeti napos időt követően nyugat felől befelhősödik az ég, a Dunántúlon elszórtan záporok is kialakulhatnak. - írja az Időjárás.hu.

Szombaton szintén sok lesz a felhő felettünk, északon szórványosan számíthatunk záporra, zivatarra. Vasárnaptól aztán már a napsütésé lesz a főszerep, emellett jövő héten fokozatosan a hőség is visszatér...

Délelőtt a napsütés mellett fokozatosan növekszik a fátyolfelhőzet, emellett keleten és a Dunántúl nyugati felén vastagabb felhők is megjelenhetnek. Csapadéktól azonban sehol sem kell tartani.

Délután nyugat felől további felhősödés várható, általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. Számottevő csapadék nem alakul ki, legfeljebb a Dunántúlon lehet elszórtan egy-egy futó zápor.

Gyenge, mérsékelt lesz az északnyugati légmozgás, a hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul.

A hétvége...

Szombaton változóan, gyakran erõsen felhõs égre készülhetünk, csak rövid idõszakokra bukkanhat elõ a nap helyenként. Csapadékra fõleg északon, északkeleten lehet számítani, itt szórványosan várható zápor, zivatar. Megerõsödik az északnyugati szél. 22, 27 fokra melegszik a levegõ.

Vasárnap kellemes nyári idõre lehet számítani, inkább csak északkeleten zavarhatják felhõk a többórás napsütést. Csapadék nem lesz. Élénk lesz az északi szél. Kora délután 23, 28 fok várható.

Orvosmeteorológia

Pénteken már nem kell markáns fronthatásra számítani, ugyanakkor a lehűlésre fokozottan hidegfront-érzékenyek körében a következő napokban is jelentkezhetnek tünetek. - írja a meteoklinika.hu.

Az ismét hűvös reggeleken átmenetileg felerősödnek a kopásos ízületi bántalmak, a fájdalom elűzésére ajánlott már előző este csalánleveles borogatást alkalmazni az érintett területeken.

Napközben többen továbbra is görcsös fejfájásra panaszkodhatnak. A fej fájdalmának csillapítására ajánlott folytatni a korábban megkezdett magnézium-kúrát, és az étkezések során a következő napokban is előnyben részesíteni a teljes kiőrlésű pékárukat, vagy például az olajos magvakat (mandula, dió, napraforgómag).

A szabadtéri programok során változékonyságra kell készülni: a kezdeti napos időt követően mind többfelé a felhők uralják majd az eget, nyugaton helyenként az esernyőre is szükség lehet. Az egyre borongósabbá váló időben romlik a hangulat, egyeseknél akár fáradékonyság is felléphet. A tüneteket ellensúlyozására a jó társaság, a családi összejövetelek és a sport is hatékony megoldást nyújthat, a testmozgás hatására egyúttal élénkebbé, frissebbé is válhat, jót tesz a tompaság ellen is.

Az allergiások körében még mindig a pázsitfű- és a csalánfélék virágpora okozza a legtöbb panaszt, az erre érzékenyeknek továbbra is javasolt kerülni a tejtermékek fogyasztását, illetve célszerű a gyakori hajmosás is.

A Dunántúlon helyenként a záporoktól nedves útszakaszok nehezíthetik az autósok dolgát. Ezeken az tájakon – a balesetek elkerülése érdekében – javasolt nagyobb követési távolságot tartani, illetve mérsékelni a sebességet. A borongóssá váló időben egyesek tompábbak és figyelmetlenebbek lehetnek a szokásosnál, közlekedjünk fokozott óvatossággal!

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu