h i r d e t é s

Van, amiben élen járunk az Európai Unióban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Van, amiben élen járunk az Európai Unióban

2015. április 24. - 08:37
0 komment

A magyar igazságszolgáltatás az Európai Unió élmezőnyében van, ami az ítélkezés időszerűségét és minőségét illeti - mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

Handó Tünde hangsúlyozta: 2012-ben azt vállalták, hogy javítják az időszerűséget, valamint az ítélkezés megalapozottságát, és „azóta a bíróságok nem csak önmagukhoz képest tudtak előre lépni sok területen, hanem az Európai Unió palettáján is”. Kiemelte a közigazgatási ügyszakot. Ebben a negyedik leggyorsabb a magyar ítélkezés az EU-ban - írja az Origo.

"Cunami közepén állunk"

A színvonal megtartása érdekében Handó szerint a bírókat mentesíteni kell az adminisztratív terhek alól. Azért, hogy a bíró valóban az ügy bírája tudjon lenni, ne pedig azzal töltse az idejét, hogy a papírokat és a leveleket rendezgeti – fogalmazott a vezető. Handó Tünde kiemelte azt is, hogy 2012-ben több mint 400 bírósági ügyintéző és titkár került be a szervezetbe, azért, hogy több joghoz értő segítő legyen a bíró mellett. 

Handó Tünde elmondta azt is, hogy 2013-ban nagyságrendekkel több ügy érkezett a cégbíróságokra, mint korábban. Hozzátette, most pedig „egy újabb cunami közepén állunk”, mert a közhasznú szervezeteket érintő változás miatt van olyan bíróság, ahol százszorosára növekedett a kezelendő beadványok száma.

Új eszközök jöhetnek

Handó Tünde elmondta azt is, hogy a jövőben az új informatikai lehetőségekkel a jogalkotónak számolnia kell, ma már olyan technikai eszközök vannak, amelyek segítségével videokapcsolatot lehet létesíteni, távmeghallgatást lehet lefolytatni. Ezek révén a bírósági ítélkezés „tértől és időtől függetlenül” működhetne, nem kellene nagy terjedelemben jegyzőkönyveket vezetni, ha mindezekről videó készülne – fogalmazott az elnök. 

 

origo.hu (Címlap: Handó Tünde kiemelte a bírósági titkárok segítségét - FORRÁS: MTI/VARGA GYÖRGY)

Posted by SEJT on 2015. április 23.