h i r d e t é s

„Van-e összefüggés a Quaestor és Szijjártó vagyona között?”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

„Van-e összefüggés a Quaestor és Szijjártó vagyona között?”

2015. március 31. - 13:08
0 komment

A Demokratikus Koalíció vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ellen – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Vadai Ágnes azt mondta, hogy a fiatal kora óta csak politikával foglalkozó Szijjártó Péter jelentős vagyongyarapodást tudhat magáénak, ugyanis több ingatlan mellett nyolcvan millió forintot meghaladó megtakarítással is rendelkezik. Hozzátette, hogy a DK korábban már kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péter ellen, de ebben akkor sem a kormány, sem az illetékes bizottság kormánypárti többsége nem volt partner. - írja a nol.hu

Szavai szerint a Quaestor-botrány és az azóta kiderült tények, például az, hogy a miniszter a cég vezetőjét, Tarsoly Csabát „megkínálta” diplomata útlevéllel, illetve parlamenti belépővel, egészen más megvilágításba helyezik a vagyongyarapodását. Nem tudják - mondta Vadai Ágnes -, hogy van-e összefüggés a vagyonosodás és a Quaestor-botrány, illetve az „onnan kimentett pénzek között”, de a DK úgy érzi, ez most egy alkalom arra, hogy vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezzenek a tárcavezető ellen.

Vadai Ágnes  egy másik témára áttérve közölte: a Demokratikus Koalíció támogatja az Iszlám Állam elleni magyar katonai fellépést. A DK elkötelezett a transzatlanti szövetség, az európai értékek és az univerzális emberi jogok iránt – jelentette ki, hozzátéve, hogy a terrorizmus elleni küzdelemből Magyarországnak is ki kell vennie a részét.

Kiemelte, hogy a kormány a honvédelmi, valamint nemzetbiztonsági bizottságok együttes zárt ülésén garanciát adott arra, hogy a honvédség katonái készek és képesek a feladataik ellátására, illetve hogy a hazai szervek meg tudják tenni az esetlegesen megnövekedő biztonsági kihívások által igényelt lépéseket.

 

nol.hu (Fotó: napi.hu)