h i r d e t é s

Vége a szűk esztendőnek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vége a szűk esztendőnek

2016. december 28. - 08:02
0 komment

Ezek a hosszú hétvégék 2017-ben - írja az Inforádió

2016 nem sok pihenést hozott a munkavállalóknak, hiszen sok állami ünnep hétvégére esett, de vége a szűk esztendőnek, a hétvégi karácsonynak és újévnek, hiszen jövőre egy hivatalos ünneppel többnek örülhetünk, és három háromnapos és két négynapos hosszú hétvégére is számíthatunk.

Március 15-e szerdára esik, így a hét közepén egy ünnepnap jár – reméljük, az időjárás is kegyes lesz, és ezt a napot nem kell hólapátolással tölteni, mint 2013-ban.

Négynapos lesz a húsvét, hiszen 2017-ben már Nagypéntek is munkaszüneti nappá válik. Ezzel április 14. és 17. között lesz az év első hosszú hétvégéje, amely, remélhetőleg meghozza a tavaszt is. A gyermekeknek a tavaszi szünet hatnapos lesz, április 13-tól 18-ig tart majd.

Május elseje, a munka ünnepe hétfőre esik, így a húsvéti hosszú hétvégét néhány héttel később újabb pihenés követi, hacsak nem állunk neki a tavaszi nagytakarításnak.

A következő hónap újabb hosszú hétvégét hoz, így kipihenten várhatjuk majd a nyári szabadságokat. Pünkösd vasárnapot és hétfőt június 4-én és 5-én ünnepeljük. A gyerekeknek a nyári szünet június 16-án, pénteken kezdődik majd.

Augusztus 20-a okozhat csak csalódást, mivel 2017-ben vasárnapra esik.

Október 23-a hétfő lesz, így ősszel újabb háromnapos hosszú hétvége vár ránk.

És végül eljön a karácsony, ezúttal azonban még több időnk lesz a sütés-főzésre, fadíszítésre, rokonlátogatásokra és nagy evésekre, hiszen 2017-ben négynapos a lesz az ünnepi időszak, a munkaszüneti napok hétfőre és keddre esnek. 2018 sem akar szégyenben maradni, újév napja hétfőre esik, így pihenővel indulhat az év.

inforadio.hu