Végre szabadulunk az esőtől, de viharos szél érkezik
kedden délelőtt a Tiszántúlon erősen felhős, másutt gyengén felhős vagy derült lesz az ég. Számottevő mennyiségű csapadék sehol sem valószínű. - írja az idojaras.hu.
Délután a legtöbb napsütés a Dunántúlon és a főváros térségében várható, a keleti megyékben csak pár órára bújhat elő a nap. A viharos északi szél mellett 22, 26 fokot mérhetünk.
Orvosmeteorológia
Az időjárás-érzékenyek szervezete nem pihen, most az intenzív melegedés okoz gondot. - írja a meteoklinika.hu.
A rossz hír, hogy ebben az időszakban is gyakori panasz lesz a fejfájás. Kedden front nem érkezik, de ennek ellenére megterhelően alakul az élettani helyzet. Az északnyugati irányú szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik, amelynek következtében kínzó, szűnni nem akaró fejfájás jelentkezhet.
Amennyiben érzékeny a szélre, a fejfájás mellett ingerlékenységet és nyugtalanságot tapasztalhat, valamint alvásproblémákkal küzdhet: a nyugtalan éjszaka másnap aztán a teljesítményére is rányomhatja bélyegét, éppen ezért próbáljon lefekvés előtt nyugodt körülményeket teremteni a megfelelő pihenéshez.
A változékonyság és a fülledtség átmenetileg mérséklődik, ez pedig megkönnyebbülés a vérnyomásproblémákkal és légzőszervi megbetegedéssel küzdők számára.
A következő napokon lassú és fokozatos melegedés kezdődik. Szabadtéri tevékenységeknek kedvez az idő, most nem zavarja csapadék a kültéri programokat. A szél ront a hőérzet, de az elmúlt fülledt időszak után ez igazi felüdülésként hathat. A komfortérzetnek és a hangulatnak egyaránt jót tesz a napsütés.
A csapadék miatt a gombaspóra magas, emellett a csalánfélék okozhatnak tünetek az allergiások körében.
Az UV sugárzás a derült, gyengén felhős tájakon eléri a nagyon erős fokozatot, az érzékenyek bőrűek megfelelő védelem nélkül fél óra alatt leéghetnek!
A közlekedést viharos széllökések nehezítik. A viharos oldalszél jelentősen lecsökkenti a gépjármű menetstabilitását, ez pedig fokozott veszélyt jelent a közlekedés során. A balesetveszély nagy, az utakon ingerült sofőrökkel találkozhat. Vezessen a megszokottnál lassabban és körültekintőbben.
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.