Versenyképesség mindenek felett.

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Versenyképesség mindenek felett.

2018. április 05. - 10:28

Pár nappal az április 8-i parlamenti választás előtt közölt interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Figyelő. 

 

A hetilapnak nyilatkozva főként a menekültügyről beszél a kormányfő, de szóba került a hazai adópolitika és a versenyképesség ügye is. - írja a Portfolio.hu

2019 január

A miniszterelnök olyan kérdést is kapott, hogy a jövőre nézve mit tartogat egy újabb négyéves jobboldali kormányzás az adózásban. Erre kifejtette:

A mai magyar adórendszer jól működik. (...) A magyar adórendszer teljesítményre ösztönöz, és nem hanyagolja el az igazságosság szempontjait sem. Ezért az arányos adórendszer is marad, hiszen az úgy fair, hogy aki tízszer többet keres, az fizessen tízszer annyi adót, mint a másik ember. Az arányos adórendszer segít abban, hogy az emberek kiszámíthatóan tudják tervezni a jövőjüket.

A versenyképességi tervekről szólva pedig úgy fogalmazott, hogy egyetértenek azokkal, akik sürgetik a versenyképesség-javítást.

"Számomra a Magyar Nemzeti Bank elemzőgárdáját alkotó közgazdászok meglátásai szimpatikusak. Ők egy meglehetősen radikális álláspontot képviselnek, ezt az elképzelést Matolcsy György jegybankelnök már be is mutatta"

- magyarázta a kormánypártok vezetője, majd hozzátette:

Bátor döntéseket kell hoznunk ezen a területen, és a különféle műhelyek elképzeléseinek az összegzése után 2019 januárjában el kell indítani egy erőteljes versenyképességi politikát.
Elmondása szerint a magyar modell négy pilléren nyugszik: 

  • versenyképesség,
  • teljes foglalkoztatottság,
  • demográfia politika,
  • identitáspolitika

Ha valamelyik területen döntés születik, annak figyelemmel kell lennie a többi három pillérre - húzta alá.

A 2016-os kötetben javaslatként egyébként az itt felsorolt intévolna meglepő, ha a jövőben (a választások után) ezek az intézkedések köszönnének vissza. - írja a Portfolio

  • A munkát terhelő adók mérséklése.
  • A legkevésbé foglalkoztatott csoportok munkára ösztönzése.
  • A Munkahelyvédelmi Akcióterv felső korlátjának emelése.
  • A közmunkarendszer fejlesztése.
  • A nyugdíjrendszer munkaerőpiacon maradást ösztönző elemeinek erősítése.
  • Atipikus foglalkoztatási formák ösztönzése.
  • Az adóelkerülés mérséklése.
  • A társasági adó fizetésének egyszerűsítése.
  • A társasági adó közelítése a pénzforgalmi adózás felé.
  • Meglévő adókedvezmények rendszeres értékelése.
  • K+F-források növelése.
  • Kutatók és fejlesztők létszámának növelése.
  • A kkv-szektor innovációs menedzsmentkapacitásának növelése.
  • Versengő garanciaszervezet a kkv-k hitelezésének elősegítése érdekében.
  • Aktívabb hazai iparpolitika kialakítása, új technológiák adaptációja.
  • Regionális és helyi gazdaságfejlesztés.
  • Szabályozott energiaárak további csökkentésének vizsgálata.
  • Az állami intézmények létszámának és bérkiadásának felülvizsgálata.
  • Az államigazgatás struktúrájának felülvizsgálata.
  • A jogkövető magatartás ösztönzése.
  • Az állami ügyintézés felgyorsítása az e-governance által.
  • Az építési engedélyek kiadásának felgyorsítása.
  • Az állami közműszolgáltatások fejlesztése.
  • A gyed felső határának növelése.
  • A családi adóalap-kedvezmény további növelése a 2 gyermeket vállaló családoknál.
  • Az egyszeri anyasági támogatás emelése.
  • A bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítése.
  • Többletforrás biztosítása az egészségügyi rendszerben a magánforrások beengedésével.
  • A rendszeres szűrővizsgálatok számának növelése, a munkahelyi és iskolai sportolás ösztönzése, valamint a népegészségügyi termékadó további emelése.
  • A gyermekvállalás nyugdíjrendszerben való elismerése.
  • Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak fejlődésének támogatása, valamint a nyugdíjbiztosítást választó ügyfelek védelme.
  • Oktatásba magánforrások csatornázása.
  • Kompetencia- és készségalapú tananyag.
  • Nyelvtudás javítása a középfokú oktatásban.
  • Felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának további növelése.
  • Műszaki és természettudományi végzettséggel rendelkező diplomások arányának növelése.
  • Felsőoktatási K+F-kiadások növelése.
  • Mentális egészség csomag.