h i r d e t é s

Veszélybe került a magyar egyesülési jog

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Veszélybe került a magyar egyesülési jog

2018. május 15. - 18:43

 

A Magyar Liberális Párt szerint a kormány a civil ellenes politikájával a magyar demokráciát támadja. 

Forrás: 444.hu

A Liberálisok szerint komoly veszteséget jelent, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok Berlinbe költöznek az Orbán-kormány gyűlöletkeltő politikája miatt. Soros György a magyar civil szervezetek harmadik legnagyobb támogatója. Az általa létrehozott alapítvány a magyar kultúra és művészeti élet, a sajtószabadság és az átláthatóság támogatója. Soros alapítványa azért küzd, hogy Magyarországon minden ember egyenlő egészségügyi ellátásban és minőségi oktatásban részesülhessen. Soros György 1984 óta a magyar demokratikus társadalom egyik legfontosabb mecénása.

A Fidesz-kormány antiszemita és hazugságoktól hemzsegő Soros-ellenes kampányát követően azonban az alapítvány nem tudta saját munkatársainak a biztonságát garantálni. Emiatt döntöttek a távozás mellett. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar demokrácia válságos állapotba került, hiszen nem garantálja minden állampolgárának a biztonságát. A Nyílt Társadalom Alapítványok elköltözésére azért került sor, mert az Orbán-kormány elemi támadást intézett az egyesülési jog ellen.

Olyan törvényeket hoz, amely súlyosan hátrányos helyzetbe hozza azokat az embereket, akik civil szervezetekben az alapvető emberi jogokért küzdenek.

A Liberálisok szerint a magyar emberek érdeke az lett volna, hogy Soros György alapítványa Magyarországon folytassa munkáját. Súlyos veszteség és intő jel a szervezet távozása, azt pedig már nem hagyhatjuk, hogy a Fidesz-kormány újabb áldozata Magyarország egyik legrangosabb egyeteme, a CEU legyen, ahogy azt Michael Ignatieff, az egyetem rektora előrejelezte abban az esetben, ha a kormány nem változtat a civil-, és Soros-ellenes politikáján. 

Magyar Liberális Párt - Liberálisok 


 

h i r d e t é s