h i r d e t é s

Veszélyben a Ripost és a Lokál függetlensége

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Veszélyben a Ripost és a Lokál függetlensége

2019. augusztus 23. - 14:08

 

A 24.hu szerint heteken belül beolvasztják a Mediaworks kiadóvállalatban a Ripost bulvárlapot és a Lokál ingyenesen terjesztett újságot kiadó cégeket. - írja a 444.hu.

Forrás: 24.hu

Az egykoron Habony Árpád nemhivatalos miniszterelnöki tanácsadó által tulajdonolt és működtetett Modern Media Group Zrt., valamint az Ómolnár Miklós bulvárpápa vezette Ripost Média Kft. a cikk szerint hamarosan egyaránt megszűnik mint „önálló” vállalat, és a Mediaworks Hungary Zrt. része lesz.  

A beolvasztás jelentőségét az mutatja, hogy az érintett vállalatok idáig is a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonai voltak, azóta, hogy tulajdonosaik ugyanabban a pillanatban úgy döntöttek, felajánlják azokat nemzetstratégiai célokra. 

Valójában tehát annyi történik majd, hogy az alapítványon belül egyik zsebből a másikba vándorol két cég, még pontosabban mondva egy zseb megszűnik a több közül. 

A 24.hu felidézi azokat a médiapiaci szóbeszédeket, amik szerint az érintett lapokat a megszűnés fenyegeti. A Válasz korábban azt írta, a Lokál megszűnhet, a Ripost pedig a (szintén alapítványi tulajdonba ajándékozott) Bors bulvárlapba épülve tűnik majd el a magyar médiapiacról. Az értesülést a kiadó korábban cáfolta. 

A pénzügyi realitás mindenesetre nem zárja ki, hogy tényleg van ilyen szándék: az MMG 2018-ban 313 millió, a Ripost Média 137 millió veszteséget termelt.

444.hu


 

h i r d e t é s