h i r d e t é s

Vesztegetés vezeti a bírói bűntettek listáját

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Vesztegetés vezeti a bírói bűntettek listáját

2016. február 16. - 15:06
0 komment

 

Összesen tizennégyféle bűncselekményben indult nyomozás bírákkal szemben 2004-2015 között, amelyek közül a vesztegetés fordult elő a leggyakrabban, közölte az Legfőbb Ügyészség. 

mkkve.hu

Összesen tizennégy féle bűncselekményben indult nyomozás bírákkal szemben 2004-2015 között, amelyek közül a vesztegetés fordult elő a leggyakrabban - számolt be a Magyar Hírlap ügyészségi tájékoztatásra hivatkozva keddi számában.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a lapnak elmondta: 2004-2014 közötti tízéves időszakban harminc esetben függesztette fel a mindenkori államfő a bírák mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára. Tavaly további három bíró mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész.

A vesztegetésen túl egyebek mellett felmerült gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset, könnyű testi sértés, közokirat- és magánokirat-hamisítás, ittas járművezetés, valamint lopás is. Arról azonban nem nyilatkozott a főügyészség, hogy a bírák által elkövetett bűncselekmények miatt milyen bírósági ítéletek születtek - írta a lap. (MTI)


 

Kommentek

h i r d e t é s