h i r d e t é s

Visa: egymilliárd érintőkártyás tranzakció Európában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Visa: egymilliárd érintőkártyás tranzakció Európában

2015. július 07. - 15:38
0 komment

Több mint egymilliárd érintéses vásárlást bonyolítottak le a fogyasztók az elmúlt tizenkét hónapban Európában – derül ki a Visa Europe legfrissebb, most közölt költési adataiból.

A Visa-kártyák birtokosai összesen 1,6 milliárd eurót költöttek csak márciusban, amely háromszoros növekedést jelent a 2014-ben, ugyanebben az időszakban mért eredményekhez képest.

A kártyatársaság adatai szerint az Egyesült Királyság vezet a forgalomban lévő érintőkártyák száma alapján, míg Spanyolország az elérhető terminálok számában jeleskedik a többi országhoz képest. Az Egyesült Királyságban összesen 49,6 millió érintőkártya és 410 ezer elfogadásukra alkalmas terminál van forgalomban. Ezt követi Franciaország 20,3 millió kártyával és 405 ezer terminállal, a harmadik Lengyelország 14,5 millió kártyával és 354 ezer terminállal, majd Spanyolország következik 11,5 millió érintőkártyával és 593 ezer terminállal. 2015 márciusában Európán belül az Egyesült Királyságban használták legtöbben érintőkártyájukat, itt összesen 52,6 millió tranzakciót regisztráltak.

Az Európában forgalomban lévő 131 millió Visa-érintőkártyát jelenleg 2,6 millió terminálon használhatják rendszeresen a kártyabirtokosok, ám a Visa tervei szerint 2020-ra már a kontinens összes Visa POS terminálján elérhető lesz az érintéses fizetés lehetősége. Jelenleg 240 európai bank bocsát ki Visa-érintőkártyát, 2020-ra pedig már a Visa-kártyák tulajdonosainak jelentős többsége számára elérhetővé válik a fizetési megoldás – közölte a kártyatársaság. A Visa szerint a magasabb értékű érintéses vásárlások darabszáma növekedni fog Európában, megnyitva az utat az NFC (Near Field Communication) mobilfizetés előtt.

Magyarországon jelenleg a POS terminálok harmadánál tudnak Visa-érintőkártyával fizetni a kártyabirtokosok. A főbb kereskedelmi láncoknál a felgyorsított telepítéseknek köszönhetően ez az arány július végére már várhatóan eléri az 50 százalékot.

 

vg.hu (Címlap: A kép illusztráció! -  Forrás: aeroexpress.ru)

Posted by SEJT on 2015. július 7.