h i r d e t é s

Viszlát Kálmán Olga!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Viszlát Kálmán Olga!

2018. július 05. - 07:30

Kálmán Olga már régen kiemelt szponzora a NER-nek.

Csak a vak meg a magyar választók nem látják mi történt és történik velük.

Simicskát kivásárolta Nyerges, így a Hír Tv is a birtokába került, nem kell hozzá sok ész, hogy az ember belássa, pillanatokon belül meg fog jelenni a nyilatkozat, hogy az új tulajdonos nem kíván beleszólni a tv működésébe. Ez így is lesz egészen 2019 augusztusig az önkormányzati választásokat megelőző időszakig, majd a következő parlamenti választásokig.

 Erre az időpontra tehető, hogy Kálmán Olga, vagy alkotói szabadságra, vagy rehabilitációs pihenésre megy néhány hónapra.

A kampány után megújulva visszatérhet és visszahozhatja az igazi ellenzéki hangnemet.

Csak a vak meg a magyar választók nem látják mi történt és történik velük!

Kálmán Olga már régen kiemelt szponzora a NER-nek.

Zászlóvivője volt Simicska végtelen sikeres Jobbikos programjának, amelynek következtében az ellenzék a megosztottság és ellenségeskedés olyan szintjére érkezett meg, ahonnan évtizedek kellenek a rehabilitációra, a társadalom normalizálására, az egészséges értékrend kialakulására.

Kálmán Olga az arcát adta ahhoz, amit a választók tudatos és folyamatos megtévesztésének hívnak, mert személyében hitelesített egy olyan médiát, amelynek alapelveiben köze sincs ahhoz, amit az ő személye a közvéleményben megjelenít.

A napokban el fog dőlni, hogy Kálmán Olga a pénzt, vagy az elvet választotta.

A Hír Tv minden valószínűséggel vissza fog kerülni az országos lefedettséggel rendelkező tévék közé, tele lesz valós és bujtatott kormányhirdetéssel és támogatással.

Lapunkban ez jelent meg 2016. december 20-n Kálmán Olgáról:

„Amennyiben oly mértékben érti a politikát és ezen belül a belpolitikát, akkor hogyan teheti meg azt, hogy átmegy Simicska Lajos televíziójába, abba a televízióba, amelyik kő keményen részt vett Orbán fülkeforradalmának előkészítésében és végrehajtásában, Abba a televízióba amelyik, gátlástalanul ferdítette el az eseményeket, amelyik felkelést csinált a TV székház primitív szétveréséből. Abba televízióba, amelyikben először kijelölték a politikai célt, majd hozzá igazították az igazságot.”

„Kálmán Olga személye garancia lesz arra, hogy a ballib szavazótábor politikailag aktív része átmenjen a Hír TV-hez az ATV-től, s a baj itt kezdődik, mert ezzel a teljes szavazótábor kiszolgáltatott lesz és egy esetleges Orbán-Simicska összeborulás kapcsán a média áldozata.

Amennyiben bárki azt gondolja, hogy Magyarország egyik legtehetségesebb üzletemberének Simicska Lajosnak, nem tud Orbán az újkori magyar történelem legtehetségesebb hatalomgyakorlója egy akkora összeget mondani, amitől Simicska szíve meglágyulna, az nem érti és értelmezi ezeket az urakat.

Orbán akkor fog tenni egy ilyen ajánlatot, ha Simicska média birodalma Orbánt hozzá tudja juttatni az újabb 2/3-hoz, vagy hatalomban tudja tartani.

Kálmán dezertálása lerövidítette az utat Orbán NER rendszerének teljes kiépítéséhez!”

 

Az már látszik, hogy előre látó volt a szerző és beigazolódót Kálmán Olga szerepe.

Csak így tovább kedves Olga!