Viszlát Vida Ildikó?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Viszlát Vida Ildikó?

2015. július 16. - 11:36
0 komment

Még pár hónap, és Simicska emberei közül elvétve marad valaki irányító poszton az állami cégeknél, hivataloknál – írja a Figyelő.

Most érett meg a helyzet Vida Ildikó eltávolítására, a NAV elnökétől az adózási reformba csomagolva szabadulnak meg - véli a hetilap.

Az ezzel kapcsolatos, kevésbé árnyalt miniszteri bejelentések a Figyelő tudomása szerint alaposan megdöbbentették az adóhatóság állományát, akik most nagyon várják a friss információkat a szervezet jövőjéről. Éppen ezért a bizonytalanság, illetve az abból fakadó kevésbé céltudatos munkavégzés jellemzi most a hatóságot, ennek pedig milliárdokban mérhető kára lehet az államház tartásra nézve - írja a Figyelő.

Vida mellett Dávid Ilona és Németh Lászlóné a két másik hölgy, akik legtovább bírták a simicskátlanítást, a férfiak többsége "elesett a csatamezőn". A MÁV vezetőjéről, Dávid Ilonáról szinte hetente jönnek más és más hírek: múlt hét vége felé azt lehetett hallani, hogy kettő-négy hónapja lehet hátra, aztán e hét elején azt mondták lapunknak, hogy mégis megvan iránta a kormányfő bizalma. Az energetika területén is nagy a mozgás, Baji Csabának távoznia kellett az MVM éléről, most Paks lehet soron.

 

napi.hu

Posted by SEJT on 2015. július 16.