h i r d e t é s

Vonattal ütközött egy autó Kecskeméten

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vonattal ütközött egy autó Kecskeméten

2015. december 17. - 11:07
0 komment

Vonattal ütközött egy személygépkocsi csütörtökön Kecskeméten, az autó vezetője belehalt sérüléseibe - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Árvai Edina tájékoztatása szerint a Budapest felől Szeged felé tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között, a Vaspálya utcai vasúti átjáróban ütközött össze a személygépkocsival.

A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vonatszerelvény az átjáróban állt meg, ezért ott a helyszínelés idején nem lehet áthaladni, az autósok a környező utcákban kerülhetnek - tette hozzá a szóvivő.


Jelezte: a baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság jelenleg is vizsgálja.

Kavalecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese közölte: az ütközés Katonatelep és Kecskemét között, közvetlenül Kecskemét állomás előtt történt, a baleset idején a vasúti átjáró fény- és félsorompója jól működött. A budapesti Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Tiszavirág InterCity vonaton senki sem sérült meg.

Hozzátette, a helyszínelés első adatai szerint a gépkocsivezető a fény- és félsorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. A műszaki mentést a katasztrófavédelem szakemberei végzik, a gépkocsi a mozdony ütközőjén akadt fel.

A vizsgálatok és a műszaki mentés ideje alatt Katonatelep és Kecskemét között nem közlekedhetnek a vonatok, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.