h i r d e t é s

Wallenberg-díjat kapott Mikulás Ferenc

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Wallenberg-díjat kapott Mikulás Ferenc

2016. január 20. - 08:18
0 komment

Mikulás Ferenc, a kecskeméti rajzfilmstúdió vezetője a Cigánymesék című rajzfilmsorozat útnak indításáért vehette át a Raoul Wallenberg Egyesület által alapított tolerancia-díjat.

Fotó MTI: Soós Lajos

Rétvári Bence a Raoul Wallenberg svéd diplomata eltűnésének 71. évfordulója alkalmából rendezett hétfői budapesti megemlékezésen azt mondta, hogy a gyűlöletből nem lehet építkezni, a szeretetből viszont igen. Az élet és az élet kultúrája végül mindig diadalmaskodott a világban - tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy Wallenberg egyszerre több nemzet hőse, akire a svédek és a magyarok is felnéznek.

Rétvári Bence fontosnak nevezte, hogy meg tudjuk különböztetni az értékest az értéktelentől. Hangsúlyozta, hogy ehhez nem elegendő külső, formális kategóriákba kapaszkodnunk, hiszen azok az emberek is ilyen szabályokat követtek, akik embertelenül cselekedtek a vészkorszakban.

Az ünnepség keretében átadták a Wallenberg-díjakat. Idén öten részesültek az elismerésben, amellyel a Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány és az Emmi díjazza azokat, akik a kisebbségben lévők méltóbb életéért dolgoznak, munkájukkal az előítéletek ellen küzdenek.

Díjat kapott Antala Éva református lelkipásztor, börtönmissziós lelkész, aki a méltatás szerint teljes életét annak szenteli, hogy Szlovákiában látogatja a fogvatartottakat és támogatja családtagjaikat. 

Kitüntették Komoróczy Géza író-történészt, akinek "akadémiai tudása erkölcsi tartással párosul" - hangzott el.

Mikulás Ferenc, a kecskeméti rajzfilmstúdió vezetője azért vehette át az elismerést, mert útnak indította a Cigánymesék című animációs sorozatot. 

Sipos András, a Raoul Wallenberg Egyesület korábbi elnöke is díjat kapott, mivel "mindent megtesz azért, hogy a fiatalok komoly tudást szerezhessenek a holokausztról". 

Szőke Péter jogászt pedig azért tüntették ki, mert a Szent Egyed Közösség magyarországi vezetőjeként a hajléktalanokon és a cigányságon segít.

A rendezvényen Nuber István, a Holokauszt Emlékközpont oktatási csoportvezetője úgy fogalmazott, hogy Wallenberg a humánum késői lovagja volt, aki másokért kockáztatta az életét és ezzel példát adott.

A megemlékezésen részt vett mások mellett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

Az 1912 augusztus 4-én született Raoul Wallenberg 1944-ben a budapesti Svéd Nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint húszezer ember életét mentette meg azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg, de egyes források tudni vélik, hogy még évekkel később is fogolyként élt. Utoljára 1945. január 17-én látták élve Budapesten.