Zacher Gábor szerint Orbán Viktor csak nagyon kövér ahelyett, hogy példát mutatna
Költünk bombás óriásplakátokra több tízmilliót, de arra nincs pénz, hogy prevencióra, megelőzésre költsünk – mondta.
Mindössze hat hétre volt az összeomlástól az egészségügyi ellátórendszer Magyarországon a Covid-19 járvány alatt – jelentette ki Zacher Gábor az RTL Portré című műsorában.
Az oxyológus, illetve honvéd- és katasztrófaorvostan szakorvos szerint a véget azzal sikerült elkerülni, hogy az orvosok és az ápolók kitartottak, azt mondták, hogy „nem pofáznak, hanem melóznak”, de beszélt arról is, hogy miközben Magyarországé a negyedik legrosszabb egészségügyi ellátórendszer a világon, a magyar a legelhízottabb nemzet. Úgy vélte, ebben a helyzetben példamutató népegészségügyi haszna annak lenne, ha egy vezető személyiség – „pontosan tudjuk, kiről van szó” – keményen elhízva kiállna az emberek elé, és azt mondaná, fogyjunk le 25 kilót egy év alatt
Egy snájdig miniszterelnök mellett ott van a nagyon kövér magyar miniszterelnökünk ahelyett, hogy példát mutatna
– célzott Orbán Viktorra és alighanem valamelyik EU- vagy V4-csúcstalálkozó családi fotójára.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Mateusz Morawiecki lengyel, Eduard Heger szlovák, Orbán Viktor magyar és Petr Fiala cseh miniszterelnök (b-j) a visegrádi országok és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója előtti V4-es egyeztetésen - Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA
Hozzáfűzte, ez nem a politikáról, hanem kifejezetten a testképről szól, ha pedig azok, akik rászorulnak, lefogynának, akkor mérhetően pozitív változás állna be a cukorbetegség, a magasvérnyomás-betegség, a daganatos betegségek, illetve a keringési betegség esetében.
A hatvani Albert Schweitzer Kórház orvosa arra is felhívta a figyelmet, hogy a megelőzhető betegségek halálozási aránya Magyarországon a legmagasabb az Európai Unióban.
Költünk bombás óriásplakátokra több tízmilliót, de arra nincs pénz, hogy prevencióra, megelőzésre költsünk
– mondta erről. (Népszava)