h i r d e t é s

Záporokkal indul a nap

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Záporokkal indul a nap

2018. április 13. - 06:11

Pénteken az éjszakai front átvonulása mögött fokozatosan megnyugszik az idő. - írja az Időjárás.hu

A következő napokban is marad a meleg, de kissé növekszik a változékonyság.

2018. április 12-én megdőlt a budapesti melegrekord, Újpesten 26,9 fokot mértek, az eddigi rekord 25,0 fok volt, amelyet 2009-ben mértek Budapest belterület térségében (MTI).

Délelőtt nyugat felől elkezd csökkenni a felhőzet, de keleten eleinte még többfelé kell esőre, záporra számítani. 

Délután a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok váltakoznak. Keleten elszórtan lehetnek záporok, máshol számottevő csapadék nem valószínű.

Változó irányú szél lesz. 18, 23 fokra számíthatunk.

A hétvége időjárása

Szombaton a többórás napsütés mellett időnként megnövekszik a fátyolfelhőzet, de csapadék nem várható. Mérsékelt lesz a délnyugati szél. A hőmérséklet csúcsértéke 19, 24 fok között alakul.

Vasárnap párás, fülledt lesz a levegő, többször erősen megnövekszik a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható. Megélénkül a keleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Pénteken napközben elhagyja térségünket a kettősfront, de még szerte az országban egész nap intenzíven jelentkezhetnek az ehhez köthető panaszok. - írja a meteoklinika.hu

Az esetleges tünetei a reggeli órákban is erősnek ígérkezhetnek. Amennyiben az érzékenyek körébe tartozik, akkor fejfájás, migrén léphet fel, illetve álmosabbnak, bágyadtabbnak érezheti magát. A panaszok ellen jó megoldás lehet a nap első felében elfogyasztott, egy-két csészényi zöld tea – erre nagy valószínűséggel a következő pár napban is szüksége lehet. Napközben fogyasszon sok folyadékot, tiszta víz vagy borsmenta tea formájában, de akár a halánték körkörös masszírozása is segíthet a tünetek mérséklésében. Étkezés során válasszon inkább sok zöldségfélét és gyümölcsöt, ezek közül a magasabb víztartalmúakat részesítse előnyben. A túl zsíros és fűszeres fogások most kerülendők. Növelje meg a C-vitamin bevitelt is, ezen kívül pedig tojást és brokkolit, valamint halat is ajánlott a szokásosnál többet enni.

A szívbetegeket és az időseket éri a legnagyobb igénybevétel, ők lehetőség szerint próbáljanak minél több időt pihenéssel tölteni!

Délután javulás kezdődik. Mivel egyre többfelé kisüt a nap, a hangulata és a közérzete is jó irányba változik, az erős szél azonban igencsak zavaró lehet. Jó hír viszont, hogy a csapadék kimosta a pollenszemeket, a nyárfa és az éger sem okoz most intenzív tüneteket az allergiásoknál.

A közlekedés során eleinte sokfelé, délután csak néhol találkozhat vizes, nedves útszakaszokkal, amik területén megnövekszik a féktávolság.  A változó felhőzet miatt célszerű napszemüveget magával vinnie az esetlegesen vakító napsütés ellen. Az egyeseknél fellépő koncentrálási problémák hatására is kissé növekszik a balesetveszély, javasolt a nagyobb követési távolság használata, illetve vezessen a megszokottnál lassabban.

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.