Zsarolás állhat Lázár távozásának hátterében?

A felelőtlen szállodázgatás lehet Lázár János veszte. Erről számolt egy kormány-közeli forrás. A bennfentes információ szerint ugyan tombol a belharc a Fideszben, Lázár mégsem ezért váltana pályát.
Könnyen lehet, hogy 450 ezer forint miatt vált csúszóssá a talaj a miniszterelnökséget vezető miniszter alatt - írja a Sztárklikk.
Többféle találgatás látott napvilágot a Figyelőben közölt cikk kapcsán, amely szerint Lázár János kiszállhat a politikából, és az üzleti szférában építheti karrierjét. A portál német barátokra hivatkozik, akik javasolták a miniszternek, hogy próbálja ki magát másutt. A forrásunk szerint azonban a német barátok valójában fideszes(ek), akik a javaslattételüket inkább kötelezően érvényes tanácsként, vagy ahogy felénk mondják: zsarolásként fogalmazták meg.
Négyötvennel túltolta
A Fidesz köreiben befolyásos informátorunk arról tájékoztatott minket, hogy a párton belül minden erővel próbálják fenntartani az egységet, és a legfontosabb alapelvek közé tartozik, hogy az egymás közti marakodást a négy fal közé szorítsák, azonban valakiknek szemet szúrt, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter térhódításával párhuzamosan olyan területekre is be akarta tenni a lábát, amelyekhez semmi köze nem volt, vetélytársainak azonban annál inkább. Lázár Jánost hideg zuhanyként érte, amikor szembesítették azzal, hogy elkövetett egy óriási hibát Milánóban.
A forrásunk szerint egy bizonyos politikus és egy nagyvállalkozó olyan adatokkal rendelkeznek, amelyek Lázár 2013 júliusi milánói utazása során elköltött 450 ezer forint valódi tárgyára mutatnak rá, és ez az információ "több mint kompromittáló" lehet a miniszternek.Arról nem kaptunk információt, hogy pontosan mire, vagy kire költötte az összeget a politikus, és arról sem, hogy ki az a két személy, akik bedobták a bűzbombát az udvarára. Megkérdeztük, hogy az eddigi értesülés, miszerint a sofőr szállására és egyéb "vendéglátói kiadásokra" fordították a közel félmillió forintot, igaz-e, de az informátor csak annyit fűzött hozzá: "ez egy kedves verzió".
Lázár és a hotelfétis
Ha létezik olyan vágy, amely a drága szállodákat tűzi ki tárgyául, akkor Lázárnak bizony hotelfétise van. 2013 nyarán egy péntek estét töltött el Milánóban. A magyar adófizetőknek ez 298 ezer forintjába került.A háromszázezres hotelszoba mellett még elköltött százezret valamire, amit el sem mondtak a Direkt36 érdeklődésére.Egy 2013 júliusi olaszországi utazáson hotelre fordított 596 ezer forintnak pont a fele volt az, amelyet Lázár szobájára költöttek. 2013 márciusi svájci útjáról korábban azt mondták, hogy a szállás összesen - közbeszerzési díjjal együtt - 481 ezer forintba került, később viszont jóval alacsonyabb összeget adtak meg. A kétfős delegáció számára a hotel összesen 189 ezer forintba került, és ebből Lázár szobájának költsége 103 ezer volt.
A Miniszterelnökség azzal magyarázta a korábbi és a mostani összeg közötti különbséget, hogy az eredeti összesítésben "a szállásköltségtől eltérő tételek, dologi kiadások is a szállásköltség rovatban kerültek feltüntetésre". A dologi kiadás pedig bármi lehet, ami az utazás során felmerül, kivéve az ételt, mert azt a napidíjból kell megvenni. Ha telefontöltő kell, az dologi kiadás.
Lázár kétnapos zürichi útján mintegy 290 ezer ment el dologi kiadásra. A Direkt36 megkérdezte, mire, de nem mondták meg. A 2013 júliusi milánói utazáson 1548 eurót (akkori árfolyamon 458 ezer forintot) számoltak el dologi kiadásként.
Lázár és kísérőjének kétnapos olaszországi útja így akkori árfolyamon számolva összességében több mint 1 millió forintba került. A kimutatásban repülőjegy vagy egyéb utazási költség nem szerepel, de ezek az adatok hiányoznak Lázár több más külföldi útjánál is. Sőt, azt sem tudni, kivel utazott vagy tárgyalt egyáltalán Lázár.
sztarklikk.hu / Jabronka Richárd (Címlap: Forrás: napi.hu)


















