h i r d e t é s

18-an haltak meg kórházi fertőzésekben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

18-an haltak meg kórházi fertőzésekben

2015. augusztus 19. - 08:39
0 komment

Több mint 1300-an betegedtek és 18-an haltak meg kórházi fertőzésekben tavaly Magyarországon. A páciensek mellett egészségügyi dolgozók is megfertőződtek.

Magyarországon tavaly az egy évvel korábbinál 37-tel kevesebb, 111 kórházi járványt jelentettek, de így is több mint 1300-an betegedtek és 18-an haltak meg e fertőzések következtében - számolt be a Napi Gazdaság szerdai számában az Országos Epidemiológiai Központ összesítésére hivatkozva.

Az Európai Unióban évente 4,1 millió beteg kap el valamilyen fertőzést kórházi kezelése során - írja az Origo.

A 111 magyarországi járványmajdnem 60 százaléka úgynevezett nem specifikus, vagyis egyéb közösségekben is előforduló fertőzés volt,a kórházi körülmények között jelentkező járványok mintegy 40 százalékot tettek ki. A páciensek mellett egészségügyi dolgozók is megfertőződtek, ám végzetes kimenetellel csak a betegeket érintő fertőzések jártak.

Mint írták, a kórházi fertőzések döntő többsége szennyezett kézzel terjed egyik betegről a másikra. A 106 magyar kórházra kiterjedő vizsgálat alapján a kézfertőtlenítési gyakorlat az intézmények 60 százalékában "közepes", 34 százalékában alapszintű, 4 százalékában haladó, egy százalékában elégtelen.

 

origo.hu (Címlap: 18-an haltak meg tavaly hazánkban kórházi járvány következtében - Forrás: MTI / Mohai Balázs)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 18.