Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Manapság olyan könnyen dobálóznak az emberek azzal a kérdéssel, hogy egy másik országban kezdjenek új életet, mintha ez lenne a világ legeslegegyszerűbb dolga. Noha természetesen akadnak pozitívumai is, ha jól sikerül végül a kaland, mégsem érdemes figyelmen kívül hagynunk az elkerülhetetlen tényezőket.
Természetes, hogy szülőként a legjobbat akarjuk gyermekünknek, és már a kezdetekkor felmerül a kérdés, hogy vajon mely fürdőszerek és samponok biztonságosak a kicsi számára. Jól tudjuk, hogy a csecsemők bőre jóval érzékenyebb, így nem véletlen, hogy speciális gondoskodást igényel.
A nők születésüktől fogva állandó változások körforgásában élnek, és ennek központja a testük és lelkük egyaránt. Ezek a történések nem mindig pozitívak vagy örömteliek és nem kapcsolódnak korhoz, ugyanis bármely életkorban bekövetkezhetnek olyan elváltozások, amelyeket ha nem orvoslunk, akkor komolyabb baj is lehet belőle, vagy pedig a lelkünk látja kárát.
Életünk tele van kihívásokkal: naponta kerülünk stresszes helyzetekbe, melyek gyakran szorongást váltanak ki belőlünk. Ez – egészséges mértékben – természetes érzelmi reakció: sokan félünk egy repülőút, egy vizsga vagy éppen egy fontos találkozó előtt. De mikortól kóros ez az állapot? Hogyan ismerhetjük fel a jeleit, mit tehetünk a szorongás ellen? Az alábbiakban ezt vizsgáljuk meg.
A pedikűrözés egy olyan szépségápolási eljárás, amelynek során a lábujjak és a lábkörmök kezelése történik meg. A kezelés lényege, hogy lábaink esztétikus megjelenését biztosítsuk. Nagyon gyakori probléma a körömbenövés, amellyel egyre többeknek gyűlik meg a bajuk. Ez a kellemetlen és sokszor bizony fájdalmas probléma nagyon sok ember életét keseríti meg.
Kellemetlenül összenyomódó emlők, hosszas várakozási idő: két gyakori indok, melyek miatt a nők nem szeretnek eljárni a mammográfiai szűrésre. Ám ha tudjuk, hogy évente közel 2200-an vesztik életüket mellrákban, érdemes új szemmel tekintenünk a szűrések fontosságára.
Az arcmosás alapjait általában már kisgyermekkorban elsajátítjuk, hiszen a személyes higiénia egyik alapvető része. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy csak egy vizes-szappanos lemosásról, vagy alapos, több lépéses tisztításról van szó, melynek során a bőrünk sajátosságait is szem előtt tartjuk.
A dohányzásról való leszokás nem könnyű feladat, pedig a vele kapcsolatos egészségügyi kockázatok listája hosszú. Növeli a tüdő-, és cukorbetegség, a stroke, a rák és a szívproblémák kockázatát. Sokan annak tudatában is, hogy milyen rossz hatással van általános egészségi állapotára, nehezen hagyják abba ezt a szokását.
A veganizmus jóval többet jelent, mint egy táplálkozási irányzat, egy komplett életmódot ölel fel, amelyben kizárjuk a húsfogyasztást, de minden egyéb állati összetevőt tartalmazó élelmiszert is. S ez a szemlélet kiterjed az általunk választott háztartási cikkekre, kozmetikai termékekre egyaránt.
A Viagra, mely az idei évben „ünnepelte” 25-ik születésnapját, megjelenése óta visszahozta a reményt az erekciós zavarban szenvedő férfiak számára. Amióta a gyógyszeripar forradalmasította, azóta több millió erekciós zavarban szenvedő férfi élete változott meg. Való igaz, hogy sok kapcsolatot tönkre is tett, mert a férfiak fiatalabb partnerek felé fordultak.
Gyakori félreértés azt gondolni, hogy csak az időseket érinthetik a memóriaproblémák. Pedig a feledékenység bármelyik életszakaszban bekövetkezhet: a tinédzserek esetében még az agy növekedése okozhatja a jelenséget, a 20-as éveink végétől pedig már kevesebb olyan vegyi anyagot termel a szervezetünk, ami az agyunk hatékony működését segíti. Nem is beszélve arról, hogy egyes fertőző betegségek, néhány gyógyszer, sőt még a depresszió is ronthatja a memóriánkat.
Az Egészségügyi Világszervezet vezetője hétfőn az ENSZ egészségügyi ügynökségének éves közgyűlésén arra sürgette az országokat, hogy hajtsák végre a következő világjárványra való felkészüléshez szükséges reformokat - írta meg a Reuters.
1917-ben Félix d'Hérelle a Comptes rendus de l'Académie des sciences [A Tudományos Akadémia Közleményei] című folyóiratban „Sur un microbe invisible antagoniste des bacilles dysentériques ” [Egy láthatatlan mikroba, a vérhasbaktérium ellenlábasa] címmel rövid jegyzetet tett közzé. Először jelent meg a „bakteriofág” kifejezés – az olyan vírusok jelölésére, amelyek csak baktériumokat fertőznek.
Fogaink egészségét sajnos még a rendszeres otthoni fogápolás mellett sem tudjuk tökéletesen garantálni. Az egészséges táplálkozás, a cukros ételek és italok kerülése, valamint a rendszeres fogmosás mellett sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy időközönként akkor is érdemes felkeresni a fogorvost, amikor éppen semmilyen panaszunk nincsen. Ugyanakkor a lakosság nagy része nemhogy rendszeres kontrollra nem jár, hanem sokan még akkor sem keresik fel a fogorvosi rendelőt, amikor valamilyen konkrét fogászati problémájuk merül fel.
Folyamatos veszélynek tesszük ki az ellátottakat és a kórházi személyzetet, ha nem cseréljük le a korlátozó és kényszerítő gyakorlatokat a pszichiátriákon – írja a Pszichiátriai Világszövetség (WPA) egy idén kiadott állásfoglalásában.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha a fogorvos betömte a szuvas fogunkat, akkor a probléma meg van oldva. Ez igaz is, meg nem is. Abban a tekintetben valós a megállapítás, hogy a fájdalom megszűnt. A fertőzött területek el lettek távolítva, a szuvas üreget betömte a fogorvos, majdnem olyan, mint az eredeti fog. De csak majdnem. A tömött fog sérülékenyebb, védtelenebb, mint az egészséges, ezért a megfelelő ápolás különösen fontos.