h i r d e t é s

1,9 milliárdot ad a kormány sportra, de titkosították, hogy pontosan mire is

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

1,9 milliárdot ad a kormány sportra, de titkosították, hogy pontosan mire is

2018. december 03. - 13:14

A kormány 1,9 milliárd forintot csoportosított át sportberuházásokra, de nem árulják el, pontosan mire, ugyanis azt titkosították. - írja a 444.hu.

Illusztráció: nepszava.hu

A hvg.hu azt tudta meg, hogy a csillebérci Hosszú Katinka Sportakadémia állhat a háttérben, de az úszó azt mondta, ő erről nem tud semmit.

A kormány egy határozattal összesen majdnem 5,8 milliárd forintot vett el az uniós pályázatokhoz szánt forrásokból, ebből 3,8 milliárdot eszközbeszerzésre, 1,9 milliárdot pedig sportcélú ingatlanvásárlásokra és -beruházásokra akarnak költeni. De hogy miért kellett titkosítani a pénz pontos célját, nem tudni.

A hvg.hu szerint a Csillebérci Szabadidőközpont helyére tervezett, Hosszú Katinkáról elnevezett sportakadémia kerülhet ennyibe, amihez a telket az állam már 2017-ben 300 millió forintos felárral, 1,8 milliárdért megvette a Magyar Úttörők Szövetségétől és egy magáncégtől. z adásvételről szóló megállapodást szintén titkosították még tavaly, 10 évre.

Ezen kívül 2017-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő pont arról a költségvetési sorról finanszírozta a telekvásárlást, mint amelyikre most az 1,9 milliárd került, innen gyanítható, hogy ez az átcsoportosítás is a csillebérci akadémiával kapcsolatos.

Az ingatlan adásvétele is gyanús körülmények között zajlott, az állam évekig pereskedett az Úttörők Szövetségével, és annak ellenére fizettek ki hirtelen 1,8 milliárdot, hogy a bíróságon nyerésre álltak.

A hvg.hu megkereste Hosszú Katinka sajtófőnökét, aki azt mondta, ők semmit sem tudnak a mostani átcsoportosításról.

444.hu