h i r d e t é s

325 felett kezdi a hetet a forint

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

325 felett kezdi a hetet a forint

2018. július 23. - 08:40

Hétfő reggel 325 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben azok után, hogy pénteken visszaerősödött 327-től. 

Forrás: parameter.sk

Közben a dollár sem tud fordulni a múlt hét második felében látott gyengülés után, a feltörekvő piacokon pedig a török líra intenzíven erősödni kezdett. 

A forint 325,35-nél kezdi a hetet az euróval szemben, ez minimális erősödést jelentett péntekhez képest. A múlt hét végén egyébként erősödni tudott a forint, hiszen péntek reggel a 327-es szintnél még úgy tűnhetett, hogy megint a 330-as történelmi mélypontot veszi célba. Ezzel együtt korai lenne még fellélegezni, hiszen a nemzetközi hangulat esetleges romlása bármikor megint 330 közelébe repítheti az euró-forint jegyzést. A dollárral szemben egyébként 277,4-nél jártunk, míg az angol font 364,46 forintba került hétfő reggel. - írja a Portfolio

Címkék: