A béke és a rezsi voltak Orbán Viktor ma regeli témái
A miniszterelnök szerint az orosz-ukrán háborúnak idén nem lesz vége.
Lehet, hogy az elején voltak még háborúpárti emberek Nyugat-Európában, de mára már változott a helyzet – kezdte a kormányfő, aki szerint, ha túl leszünk az ukrán ellentámadáson, akkor „tisztul majd a kép”.
Orbán Viktor szerint ez az utolsó lehetősége az ukránoknak, hogy katonai sikert érjenek le. „Ha ezek után kialakulnak a katonai erőviszonyok, akkor nagyobb lehetősége lesz a béketárgyalásoknak” – tette hozzá.
Mint mondta, a békében mi vagyunk a legjobban érdekeltek, mert nekünk Ukrajna a szomszédunk. „Nekünk egy jól menő, sikeres Ukrajna volna az érdekünk. Egy háborús szomszéd a mi értékeinket is csökkenti” – jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy
az ukránok veszteségei a mi veszteségeink is, ezért is fontos a sikeres Ukrajna.
Ukrajna egy része „ősi magyar föld, és ott őshonos közösségként élnek ott a magyarok. Az az ő hazájuk, Ukrajna szenvedése az ott élő magyarok szenvedése is” – fogalmazott a miniszterelnök, jelezve, hogy Magyarország semmilyen békemissziótól nem zárkózik el.
A gabonavám eltörlése
A gabonaimportról is kérdezték az kormányfőt. Szerinte amikor megszavazták a kedvezményes importot, akkor lényegében átverték a magyarokat. „Megint ez lett a vége” – fogalmazott Orbán Viktor.
„Dehogy ment Afrikába Magyarországon keresztül a gabona. Spekulánsok lekapcsolták azt, és csak a lengyelek, a románok, és a magyarok kiabáltak. A lengyelek kezdtek el legjobban »alarmírozni«” – folytatta Orbán Viktor, aki örömtelinek nevezte, hogy mindezt végül sikerült megakadályozni. Szerinte jó példa, ha a közép-európaiak összefognak, akkor fel lehet lépni Brüsszel ellen.
Ez arra lecke, hogy ki kell állni a saját érdekeidért, és hogy
csak magadra számíthatsz
– jelentette ki a miniszterelnök.
Rezsivédelem
Rezsivédelemmel kapcsolatban arról beszélt, hogy Ukrajna kedvéért nem lehet tönkretenni magunkat. Az energiaárak emelkedése „nagy baj Magyarországnak”. Tavaly 7 milliárd euró helyett 17 milliárd eurót fizettünk. Havonta 180 ezer forinttal többet kellett volna a családoknak kifizetniük havonta – emlékeztetett.
Még mindig képesek vagyunk megvédeni a mostani rezsiárakat, de ezeket mindig újra és újra meg kell vizsgálni. Jelenleg a magyar gazdaság képes erre, tehát nyugodtak lehetnek az emberek, és a kisvállalkozások is – mondta Orbán Viktor.
Ennek kapcsán azt is közölte, hogy arra kell készülni: a háborúnak az idén nem lesz vége. (Infostart)
Azt elismerte, hogy az energiaárak most „jobban néznek ki, bár még mindig duplája a háború előttinek”.
Brüsszel kontra nemzetek Európája
A miniszterelnök úgy véli, Brüsszel arra készül, hogy megszüntessék az önálló magyar külpolitikát, próbálva korlátozni a nemzetek szuverenitását. „Mi abban hiszünk hogy a nemzetek meg kell erősíteni. Ez nem tetszik a globális pénzemberekének. Ezért kell észnél lenni – fogalmazott.