A BKV milliárdjaiért mocskos harcot vívnak NER-cégek
Két csoport küzd a közlekedési cég takarítási tenderén. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, vagy eddig fizettek túl sokat ezért a munkáért, vagy a mostani „jó” ajánlat trükkös.
Több mint 10 százalékkal olcsóbban vállalná el a BKV telephelyeinek, létesítményeinek és járműveinek takarítását a tavaly nyáron kiírt tender mindhárom részének győztese, a NER-takarítóként nyilvántartott B+N Referencia Zrt. – értesült a Népszava.
A meglepően jó ajánlatnak megörülve a BKV mellőzte a második – az ajánlatok finomítását, az alkudozást lehetővé tévő – tárgyalási kört az érvényes ajánlatot tevő cégekkel. Ezt viszont nem fogadta el a verseny első körében alulmaradt jelenlegi szerződéses partner, a Prizma FM Services Kft. és februárban jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Emiatt aztán a BKV menedzsmentje – arra hivatkozva, hogy az eljárás kimenetele teljességgel megjósolhatatlan –, óvakodik a négy évre szóló szerződés aláírásától a B+N Referencia Zrt-vel. Így végül továbbra is a Prizma által vezetett konzorcium takarítja a cég telephelyeit és járműveit – az új ajánlatnál drágábban. Az akkor még PQS International Kft. néven futott Prizma FM Services Kft.-vel kötött kontraktus eredetileg 3 évre szólt, de 2 évvel meghosszabbítható. Ezt a pluszkeretet használja fel most a BKV. Csakhogy a bővített idő is a végéhez ért, hiszen az eredeti szerződés 2017 februárjában köttetett.
Az ügylet több szempontból is különös. Az első mindjárt a vállalási ár. Öt évvel ezelőtt a PQS International Kft. évi nettó 2,88 milliárdért vállalta a munkát. A BKV tavaly áprilisig – teljesítési igazolások tanúsága szerint – nettó 11 milliárdot (áfával együtt 13,9 milliárdot) fizetett ki a társaságoknak. Mindezek fényében érthető, ha a PQS ragaszkodik a megbízáshoz. A cég 2008 óta szerződéses partnere a BKV-nak, bár azóta tulajdonost és nevet váltott, jelenleg Prizma FM Services Kft.-ként működik. A Prizma-cégcsoport ugyan a Junior Vendéglátó Zrt. bekebelezése után a közétkeztetési piac felé is kinyújtotta a csápjait, több fővárosi fideszes vezetésű kerületnek és városnak is ők főznek – Csepelen például 4,4 milliárdért –, de a csoporthoz tartozó Prizma FM Services éves nettó árbevétele 2018 óta csökken.
A Junior és a Prizma-csoport egyik cégének vezetőségében korában feltűnt Gál Pál Zoltán, aki az egykori fideszes államtitkár, Gál András Levente testvére. A takarító konzorciumba tartozó másik társaság, a DIG Hungary tulajdonosai között korábban Tombor András is megfordult, akit Habony Árpád baráti hitelezőjeként ismerhetünk. A cégeket azóta semmi nem köti nevesítve a Fideszhez, ám bekötöttségükre utalnak a fideszes önkormányzatokkal és vállalkozásokkal kötött szerződések.
Csakhogy a BKV megbízására most egy náluk sokkal nagyobb NER-cápa is rámozdult. Az elmúlt időszakban több százmilliárd forint értékű takarítási, üzemeltetési, karbantartási közbeszerzést elnyerő B+N Referencia Zrt. lehajolt a BKV néhány milliárdjáért is.
Sőt, a biztos győzelem érdekében az öt évvel ezelőtti árnál is olcsóbb ajánlatot tett, méghozzá évi több százmillióval. A tenderről folytatott igazgatósági vitában fel is merült: vagy a jelenlegi szerződéses partner dolgozik a piacinál sokkal drágábban, vagy az új ajánlatról derül majd ki, hogy a győzelem érdekében alul árazták, amit néhány hónap múltán meg kell emelni. Ez utóbbi annyiban nem alaptalan félelem, hogy korábban volt példa ilyen „trükkre”, például a patkánymentesítési tendernél. De más ok is megbújhat a háttérben.
A B+N Referencia Zrt. nagyban utazik. Ügyfelei között található többek között a MÁV, a Volánbusz, a Mol, tavalyi nagy dobása pedig a 300 milliárd forint értékű keretszerződés állami kórházak takarítására. De ők tartják karban az Országház és a képviselői irodaház klímáját, üzemeltetik az FTC sporttelepét és rájuk bízták a kézilabda csarnokot is a vb idején. A cég 2,8 milliárdos osztalékot fizetett tavaly.
Az egykoron Simicska Lajos Fidesz-pénztáros érdekkörébe tartozó cég néhány évvel ezelőtt a Rogán Antal és Tombor András érdekkörébe sorolt Kis-Szölgyémi Ferenchez került. Az üzletember a Telexnek tagadta a kapcsolatot, mondván még sohasem találkozott Rogán miniszterrel, Tomborral ugyan három évig együtt dolgozott, de már nincsenek jóban, évek óta nem is beszéltek. Pintér Sándor belügyminiszter köreiről viszont nem szólt. Márpedig a B+N Referencia Zrt. a kormány kedvenc őrző-védő cégeként ismert Valton-Sec Zrt.-vel, illetve Pintér Sándor egykori cégével, a Civil Biztonsági Zrt.-vel közösen birtokolja az Airport Service Budapest Zrt.-t, amely a koronavírus járványidején engedélyt szerzett Ferihegyen a földi kiszolgálásra.
Kis-Szölgyéminél landolt a Pintér Sándor bizalmasa, Tasnádi László volt belügyi államtitkár vezette PFM Zrt. is, amelynek utódcége egy másik társaság, a T.O.M Controll utódjával vállvetve őrzi többek között a fővárosi temetőket hosszú éveken át. A dolog azért furcsa, mert a T.O.M. Controll ellen csődeljárás folyik, a nyilvános cégadatokban két büntetőjogi bejegyzés is szerepel a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági ügyek Osztályától. Ehhez képest a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. is vele dolgoztat és visszatérő üzleti partnere a BKV-nak is, amely a T.O.M. Controll-ból időközben kiváló O.M.T. Controllra bízta a társaság teljes körű vagyonvédelmét.
Tasnádi egyébként a BKV másik üzleti partnerével, a nem kevésbé zűrös hátterű, a számlagyár-botrányba keveredett SYS IT Kft.-vel is kapcsolatba került. Ebből vált ki ugyanis a SYS IT Network Zrt., amely a BKV korábban elnyert 19 milliárdos informatikai szerződését is magával vitte. A cégben néhány nappal azelőtt lett egyedüli részvényes Tasnádi vállalkozása, hogy a NAV lecsapott a SYS IT kft-re. A BKV telephelyeit pedig Tasnádi másik cége a Civil Rendszertechnika és Távfelügyelet Kft. őrzi. De a 444 által közzétett iratok szerint a számlagyár haszonélvezői között megtaláljuk a a Prizma FM Kft-t is. Most a BKV-nál újra összeakadtak. (Népszava)