h i r d e t é s

A cseh Donald Trump elmondta, mire számíthatunk

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A cseh Donald Trump elmondta, mire számíthatunk

2017. október 22. - 10:42

Az ANO mozgalom nem jelent veszélyt a demokráciára, és Európa-párti mozgalom - jelentette ki szombaton este Prágában Andrej Babis, a hétvégi csehországi képviselőházi választások győztes pártjának elnöke. Hozzátette: nem Kelet felé orientálódnak.

Andrej Babius - Forrás: Alchetron

A sajtótájékoztatója elején elhangzott kijelentéssel Andrej Babis nyilván a cseh és külföldi médiában megjelent azon véleményekre reagált, miszerint az ANO győzelme veszélyt fog jelenti Csehország számára, és külpolitikájában Moszkva felé fog orientálódni.

Andrej Babis szombat este közölte: a parlamentbe bejutott minden párt elnökét tárgyalásokra hívta meg az új képviselőház alakuló ülésével kapcsolatban. A hatályos szabályok szerint a képviselőház megalakulása nélkül minden további politikai lépés lehetetlen.

"Remélem, lesz érdeklődés javaslatunk iránt"

- jegyezte meg a politikus. Babis arra számít, hogy a tárgyalások folyamán a kormányalakítás kérdése is napirendre kerül.

 "Gyors kormányalakításra van szükség"

- mondta.

Andrej Babis a választásokon majdnem félszázezer preferenciaszavazatot kapott, az összes jelölt közül a legtöbbet.

A cseh törvények szerint minden szavazó az általa beikszelt pártlistán megjelölhet négy személyt, akiket előnyben részesít.

Nem akarnak koalíciót

A parlamentbe jutott pártok elnökei ugyanakkor azt állították, hogy nem fognak kormánykoalícióra lépni Andrej Babissal, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt.

A választásokon a második helyen végzett Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke, Petr Fiala kijelentette, hogy pártja "nem fog tárgyalni az ANO-val a kormánykoalícióról", és továbbra is "a konzervatív-liberális értékeket" fogja védeni. "Arra számítunk, hogy a közeljövőben nagy harc lesz a cseh állam értékei és külpolitikájának irányai körül" - szögezte le.

Az ODS színeiben Prágában képviselőházi mandátumot szerzett az ifjabb Václav Klaus, a volt cseh elnök Václav Klaus fia.

Ivan Bartos, a Cseh Kalózpárt elnöke kijelentette, hogy a pártja semmiképpen sem lép koalícióra az ANO-val.

Tomio Okamura, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke szerint az SPD és az ANO között nagy programbeli különbségek vannak, s azok eltüntetését nem tartja reálisnak.

Két feltétel

A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) "nagy választási pofont" kapott, s a hibát a párton belül keressük, amiért nem tudtuk eladni a jó kormányzati eredményeket - jelentette ki sajtóértekezletén Milan Chovanec, a CSSD ügyvezető alelnöke.

Kormánykoalíciós tárgyalásokat az ANO-val a szociáldemokraták csak két feltétel teljesülése esetén tudnak elképzelni: az első, ha a kormányprogram tartalmazná programjuk főbb elemeit, második pedig az, hogy ne Babis legyen a kormányfőjelölt.

A CSSD jövő áprilisban rendkívüli tisztújító kongresszust tart, addig a párt elnöksége a sikertelenség ellenére is a helyén marad - közölte Chovanec.

A Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elnöke a párt eredményét kudarcnak minősítette. Közölte: pártja csak akkor lépne be az új kormánykoalícióba, ha annak annak nem lenne tagja Babis és az ANO alelnöke, Jaroslav Faltynek, aki ellen szintén büntetőeljárás van folyamatban az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával.

Miroslav Kalousek, a TOP 09 jobboldali párt elnöke azt mondta, hogy pártja továbbra is kitart az Európa-párti politikája mellett. Megjegyezte: az új kormányzat "autokrata" lesz, és egy "volt STB-ügynök" fogja irányítani, ami célzás volt arra, hogy Andrej Babis neve megtalálható az egykori kommunista állambiztonsággal (STB) együttműködők névsorában.

Andrej Babis "szerződése"

Elutasítja az európai integráció mélyítését és az illegális bevándorlást, Csehországot pedig egy nagyvállalat mintájára szeretné irányítani Andrej Babis, a hétvégi képviselőházi választásokon győztes jobbközép ANO mozgalom elnöke, a cseh kormányfői tisztség valószínű várományosa.

Mindezeket a gondolatokat az a "szerződés" tartalmazza, amelyet Andrej Babis amerikai stílusban még a választások előtt ajánlott fel az ország lakosságának. Miután mozgalma győzött a választásokon, és Babis minden bizonnyal kormányalakítási megbízatást kap Milos Zeman államfőtől, a dokumentumban megfogalmazott elvek nagyobb súlyt nyertek.

Andrej Babis álláspontját a választások előestéjén lezajlott tévévitában is megerősítette. "Nem akarok további integrációt, nem akarok eurót" - jelentette ki Babis a Nova kereskedelmi televízióban. "Az euró bevezetése nem előnyös sem az állam, sem a társadalom számára" - mutatott rá a politikus. Azt mondta, hogy az Európai Uniónak alapvető reformokra van szüksége.

Babis leszögezte: szükség van arra, hogy "az EU-ban a kormányfőknek és az államfőknek legyen döntő befolyása", és "ne a brüsszeli hivatalnokoknak". "Meggyőződésem, hogy az eddiginél aktívabbnak és kezdeményezőnek kell lennünk" - tette hozzá Babis, aki korábban külpolitikai témákban nem nagyon foglalt állást.

A multimilliárdos vállalkozó, aki a 2013-as előrehozott képviselőházi választások nyomán alakított Sobotka-kormány pénzügyminisztere lett, politikusi minőségében is inkább gazdasági és belpolitikai kérdésekben nyilatkozott. Általános bírálatot váltott ki az a véleménye, hogy az országot is egy nagyvállalat mintájára kellene irányítani, a parlamentben a hatékonyság érdekében korlátozni kellene a parttalan vitákat, és fel kellene gyorsítani a döntéshozatalt. Ez a gondolat az általa kínált "szerződésben" újra felmerült. "Igyekezni fogok hatékonyabbá tenni a közintézmények működését, és Németország mintájára átalakítom a képviselőház működését, hogy korlátozzam a politikusok felesleges és értelmetlen fecsegését" - írta.

Andrej Babis jelenleg Csehország második leggazdagabb polgára. Vagyonát a közelmúltban a Forbes magazin 88 milliárd koronára (1021 milliárd forint) becsülte. Más, a cseh sajtóban megjelent becslések szerint Babis vagyonának értéke 130-140 milliárd korona (1508-1624 milliárd forint) lehet. (MTI) / inforadio.hu