h i r d e t é s

A csúcson kell abbahagyni – indokolta lemondását Kósa Lajos bizalmasa, a csengeri örökösnő üzlettársa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A csúcson kell abbahagyni – indokolta lemondását Kósa Lajos bizalmasa, a csengeri örökösnő üzlettársa

2018. május 15. - 12:53

Amint azt tegnap megírtuk, lemondott Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója, Kósa Lajos bizalmasa. Utódjáról a pénteki közgyűlésen döntenek. - írja a 168ora.hu.

Kósa Lajos a balján Orendi Mihállyal a a phjongcshangi téli olimpián. Forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ma a MOKSZ közleményben tette hivatalossá a lemondást, amelyben Orendi Mihály – aki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke is – megindokolja döntését. 

– A csúcson kell abbahagyni. Amit elterveztem, megvalósítottuk.

A sportág kiegyensúlyozott, transzparens gazdálkodással rendelkezik, a szakmai munka kiváló, a társadalmi bázis szélesedik.

MOB alelnökként és tanácsadóként maradok a sportág mellett, de most már élvezni szeretném a megtermelt munka gyümölcseit, s több időt tölteni a családommal, akikre az utóbbi években sajnos nagyon kevés jutott

- indokolta döntését Orendi Mihály, aki 2015 februárjában Kósa Lajos elnök invitálására vállalta el az ügyvezető igazgatói teendőket.

– Orendi Mihály azon kevés sportvezetők egyike a világ sportjában, aki tevőlegesen is részt vett egy téli és egy nyári olimpiai bajnoki cím elnyerésében.

Rendíthetetlen hitével és kitartásával Risztov Évát, majd a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltót is az ötkarikás játékok dobogójának legfelső fokára segítette, hazánk első hosszútávúszó, majd első téli olimpiai aranyát szerezve ezzel

- olvasható a MOKSZ közleményében.

Ez az indoklás azért megmosolyogtató, mert Orendi Mihály szoros üzleti kapcsolatban áll Szabó Gábornéval, a csengeri örökösnővel, aki hatalmas, 1300 milliárd forintos örökségére hivatkozva pénzt kért kölcsön üzletemberektől, amit aztán nem adott meg. Kósa Lajost 2013-ban Szabóné bízta meg azzal, hogy vásároljon részére államkötvényeket. Orendi Mihály társtulajdonosa annak a pénzügyi cégnek, aminek az irányítását Szabó Gábornéra bízták.

168ora.hu