A Facebook abbahagyja Donald Trump állításainak tényellenőrzését
Annak ellenére, hogy a volt amerikai elnök 2021 januárja óta ki van tiltva a felületről.
Nem sokkal azután, hogy Donald Trump bejelentette, ismét indul az amerikai elnökválasztáson, a Facebook már azt kommunikálja a dolgozóinak, hogy hagyják abba Trump állításainak tényellenőrzését. A tényellenőrzésre vonatkozó tiltásba beletartozik bármi, amit Trump mond, vagy amit a követői posztolnak róla rá hivatkozva. Ez azért is különösen érdekes, mert a Capitolium ostroma és több ember halála után a Facebook letiltotta a volt elnököt, és ezt azóta sem vonták vissza. A CNN által megszerzett belső levél nagyon jól rámutat arra, hogy már a Facebook is végleg belátta, teljesen alkalmatlan arra, hogy megállítsa a hazugságokat és hamis állításokat a felületén.
A Facebook külső tényellenőrzőkkel dolgozik, és már jó ideje nem foglalkoznak politikusokkal, tehát a tényellenőrzőknek nem feladata lecsekkolni, hogy egy adott politikus a beszédében igazat mond-e vagy sem. Így az adott tartalom akkor is kikerülhet a közösségi oldalra, ha egyértelmű hazugságról van szó.
Nem véletlenül áll így a témához a Facebook. Már évek óta lehet tudni, hogy hiába vannak a cégnek saját kutatásai azzal kapcsolatban, hogy a közösségi oldal algoritmusa egyre mélyebb szakadékot húz az emberek közé, és kifejezetten jót tesz az felhasználói aktivitásnak a sok álhír, összeesküvés-elmélet és uszító tartalom, a sok aktivitás egyszerűen több hirdetői pénzzel jár. Amire szüksége is lehet a cégnek azután, hogy Mark Zuckerberg metaverzumos vágyálmainak köszönhetően milliárdokat veszített a Meta, és 11 ezer embert kellett nemrég kirúgniuk emiatt.
Ezzel egyidőben Ivanka Trump, Donald Trump lánya és férje, Jared Kushner bejelentették, hogy nem vesznek részt a választási kampányban, és távol tartják magukat a politikai csatározásoktól. (Telex)