A csodálat jogos: a rendszerváltás idején Dél-Korea és Magyarország egy főre eső gazdasági teljesítménye vásárlóértéken hasonló volt; azóta azonban Dél-Korea elérte az EU-átlagot, és az elektronikai szektortól az autógyártáson át az akkumulátorokig egy sor fontos ipari szegmensben lett a világ vezető technológiai hatalmainak egyike. - írja a G7 portál

Ugyanakkor Dél-Korea gazdasági eredményei mellett számos, kevésbé irigylésre méltó társadalmi mutatóban is kitűnik. A fejlett világban itt

• a legmagasabb az öngyilkosságok aránya;
• a legalacsonyabb a termékenységi ráta, a házasságkötések aránya és az egyéni „boldogság” mértéke;
• az egyik leghosszabb a hivatalosan bevallott munkaidő;
• a legmagasabb a relatív szegénységben élő nyugdíjasok aránya;
• a legmélyebb a férfiak és nők fizetése közti szakadék;
  
  és egyes adatsorok szerint az alkoholisták aránya is a világ élvonalában van.

A dél-koreai társadalmi statisztikák jelzik, hogy a siker fogalma, illetve egy adott ország sikerének megfejtése nem mindig egyértelmű. A hazai és nemzetközi sajtóban például a dél-koreai konglomerátumok világpiaci sikereik miatt követendő példaként jelennek meg, Dél-Koreában azonban gyakran a duális gazdaságszerkezet miatt a további növekedés és a társadalmi igazságosság gátjaként; a koreai oktatási rendszert a jó teszteredmények miatt csodálják, miközben a koreai diplomák értéke csökken; a magyar miniszterelnök pedig ugyan a család fontossága és a hagyomány és technológia vegyítésével magyarázza a koreai sikert, valójában a családalapítás egyre kevésbé reális, a hagyományok egyre inkább megosztóak az országban.

Orbán Viktor egyébként igazán nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel a dél-koreai elnök 2021-es látogatásakor: „az a teljesítmény, amit Korea nyújtott az elmúlt évtizedekben, lenyűgöz bennünket”, a világ legfejlettebb technológiáinak a kialakításában játszott, stratégiai szerep pedig „csodálattal tölt el bennünket”.

Fogyó, boldogtalan népesség, lestresszelt gyerekek

A szülőképes korú nőkre eső születések száma Dél-Koreában tavaly mindössze 0,78 volt, ami a fejlett világot nagyrészt lefedő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagának fele, és lényegében ugyanez igaz a legfrissebb magyar adathoz (1,55) képest is. A kilátásokat rontja, hogy a házasságok száma is rohamosan esik. Az ezer főre eső házasságkötések száma az előző évtizedben 35 százalékkal csökkent, 3,7 volt 2021-ben.

Ez nemzetközi összevetésben nem kiemelkedően alacsony, de a hátsó fertályon van (a magyar érték 6,6, de az EU-átlag az alacsony olasz és francia érték miatt csupán 3,2). Ami a statisztikát vészjóslóvá teszi az ország demográfiai helyzetére nézve, hogy Dél-Koreában (más ázsiai országokhoz hasonlóan) erős kapcsolat van a házasságkötések és a születésszám között, a házasságon kívül született gyermekek aránya elenyésző, 2,5 százalék, míg az EU-ban és az Egyesült Államokban 40 százalék felett van.

Ezek a kihívások nem egyediek, a fejlett világ jelentős részén öregedik és lassan fogyni kezd a társadalom. Ugyanakkor a változás üteme Dél-Koreában a legerősebb: az eleve alacsony termékenységi ráta az előző évtizedben 31,7 százalékkal csökkent, ami a legsúlyosabb ütem az OECD adatai szerint. Bár a 65 éven felüliek aránya Európához vagy a hamarabb öregedni kezdett Japánhoz képest alacsonyabb (17 százalék), az ezredforduló óta 10, az utóbbi évtizedben 6 százalékpontot nőtt.

A demográfiai mutatók romlása vélhetően összefügg azzal, hogy felmérések szerint a koreaiak nem igazán élvezik az életet, hiába lettek sokkal gazdagabbak az utóbbi évtizedekben. Az ENSZ az egyéni „boldogságot” mérni hivatott (de messze nem problémamentes) felmérésében Dél-Korea az 57. helyen végzett, hat hellyel Magyarország mögött, mindössze egy hellyel megelőzve az OECD tagállamai közül utolsó Görögországot, ahol pusztán a gazdasági mutatók alapján jóval több ok van a búra, mint Koreában. 

Mindez pedig nem az öregkorban kezdődik: az OECD egy korábbi felmérése szerint a 15 éves korosztályban a dél-koreai (és a japán) diákok messze a legkevésbé elégedettek az életükkel a fejlett világ fiataljai között, amit szakértők a gyerekek túlhajtásával és a túlzottan kompetitív oktatási rendszerrel, az iskola utáni vizsgafelkészítő tanfolyamok erőltetésével magyaráznak, ami nagy összefüggést mutat a fiatalok stresszérzetével és öngyilkossági hajlamával.

A gazdasági sikerek és társadalmi problémák kettősségének egy kézenfekvő magyarázata, hogy azok a jelenségek, amelyek a gazdagsághoz vezettek, nem segítik a családalapítást és a boldog életet: egyes demográfusok a hosszú munkaidővel, a karrierizmussal, illetve azzal magyarázzák az alacsony koreai mutatókat, hogy a munka vált az ember társadalmi értékének egyetlen mérőfokává. 

Évi 1915 órát dolgozik egy koreai munkás, szemben az 1566 órás EU-átlaggal és az 1349 órás német értékkel. A kormány nemrég heti 69 órára akarta emelni a megengedhető heti munkaidőt, ám a fiatalabb generációk tiltakozása miatt ezt elvetették. Ám a munkaidő korlátozása eleve relatíve friss dolog: az ötnapos munkahetet csak 2011-ben foglalták törvénybe (korábban általános volt a szombati félnapos munka), majd 2018-ban heti 52 órában (40 óra, plusz 12 óra túlóra) határozták meg a hivatalos maximumot.

Duális gazdaság, szétszakadó társadalom

Egy másik, összetettebb magyarázat a koreai gazdaság dualizmusa és annak társadalmi hatása. A világpiacon is sikeres dél-koreai vállalatcsoportok, az annak idején állami segítséggel felépített, de nagyrészt máig családi tulajdonban és/vagy családi irányítás álló csebolok és a gazdaság kisebb és gyengébb szereplői között hatalmas termelékenységi és pénzügyi szakadék tátong. Míg a kis- és középvállalatok (amely alatt Koreában a 300 főnél kisebb cégeket értik) a foglalkoztatás 80 százalékát teszik ki, termelékenységük a nagyvállalatokénak csupán harmada, amely az egyik legnagyobb különbség az OECD tagállamai közül (még a magyarnál is jelentősebb, nálunk 40 százalék az arány).

Ez rányomja a bélyegét a társadalmi mutatókra is. A duális dél-koreai gazdaságban a közmondásos „jó” élet feltétele, hogy az ember bekerüljön egy elit egyetemre, majd onnan vagy egy nagyvállalatnál, vagy a közszféra egy prominensebb intézményénél helyezkedjen el. Emiatt az „aranyjegy-szindrómának” is nevezett jelenség miatt ezen helyekért hatalmas a verseny, viszont aki lemarad, annak jóval szerényebb kilátásai maradnak a gazdaság kevésbé vonzó másodvonalában: határozott idejű vagy részmunkaidős szerződések, közel 30 százalékkal alacsonyabb bérek, alacsonyabb részvétel a hárompilléres egészség- és nyugdíjbiztosításban, és a nagyvállalati szférára jellemző kiegészítő biztosítás hiánya. 

Ennek az egyik következménye, hogy az OECD tagságán belül messze Dél-Koreában a legmagasabb a diplomás fiatalok aránya, a 25-34 évesek 70 százaléka végzett felsőoktatási intézményben, szemben a 45 százalékos OECD-átlaggal és az alig 30 százalék feletti magyar értékkel. A másik következmény ugyanakkor, hogy a munkaerőpiac nem volt képes teljesen felszívni őket, emiatt 20 százalék körül jár az alulfoglalkoztatottak aránya, vagyis azoké, akik végzettségüknél alacsonyabb képesítést igénylő munkát végeznek. A fiatalok további ötödét teszik ki azok, akik sem az oktatásban, sem a munkaerőpiacon nem aktívak – ráadásul körükben 45 százalék a diplomások aránya.

Ebből fakadóan Koreában a legalacsonyabb a diplomaszerzés anyagi értéke az OECD-ben, és a legnagyobb a munkaerő-piaci igények és a munkaerő-kínálat közti egyensúlytalanság. A koreai rendszer egy másik, kapcsolódó problémája, hogy a túlhajtott oktatási rendszer ugyan nemzetközi összevetésben erős teszteredményeket hoz, de a munkába állást követően a dolgozók képességei nem javulnak, sőt gyorsabban romlanak a fejlett világ országaiban mértnél, amit kutatók részben a továbbképzések és autonómia hiányával magyaráznak.

„Korea saját sikerének csapdájába esett. Az oktatás központi szerepet játszott abban, hogy eddig jutott az ország, de mostanra elkezdte felélni a jövőt” – fogalmazott egy dél-koreai állami agytröszt oktatáskutatója.

Elszaladó ingatlanárak

A felemelkedő Dél-Korea kevésbé sikeres fiataljait szampo generációnak is nevezik, ami arra utal, hogy az élet három alapvető részéről, a társkeresésről, házasságról és a gyermekvállalásról is lemondtak vagy kénytelenek lemondani, és ehelyett az élet értelmetlenségéről és a dél-koreai pokolról szóló mémekkel kénytelenek beérni.

A generációs szakadék mellett a dél-koreai fiatalok a magasabb növekedési mutatók ellenére sem mentesülnek az európai vagy amerikai kortársaik kihívásaitól. Az utóbbi években a pályakezdők Dél-Koreában, különösen Szöulban is elszaladó ingatlanárakkal találkoztak, a fővárosban és környékén az átlagárak a 2021-es csúcs előtti öt év alatt duplájukra nőttek, dacára annak, hogy a kormány a „spekuláció letörésével”, azaz a második és többedik ingatlanok erősebb adóztatásával és szigorúbb jelzálog-szabályozással próbált harcolni a jelenség ellen (közgazdászok szerint ennél hasznosabb lett volna a lakásépítések támogatása).

Ez nagyban hozzájárult, hogy a dél-koreai háztartások adósságállománya a legmagasabbak közé nőtt a fejlett világban, 2021-re a GDP 107 százalékát tette ki, amely jóval magasabb az amerikai értéknél is (79 százalék). A fiatalok eladósodottsága pedig átlagon felüli ütemben emelkedett: a 19 és 39 év közötti háztartások 21 százalékának adóssága haladta meg hároméves jövedelmét, míg ez az arány tíz éve 8,4 százalék volt. Az eladósodás és a magas ingatlanárak a 2022-es elnökválasztás egyik központi ügyévé váltak, és az előző, baloldali elnök, Mun Dzsein hatástalan ingatlanpiaci lépései sokat rontottak a baloldal esélyein.

Azóta nagyot változott a helyzet, az utóbbi hónapokban az ingatlanpiaci lufi kidurrant, és a szöuli piacon már negyedével olcsóbban lehet vásárolni, mint 2021 őszén. Ez azonban nem feltétlenül öröm az érintettek számára: egyrészt az árcsökkenés a gazdasági kifulladásnak és az infláció miatt bevetett kamatemelések következménye; másrészt akik az utóbbi években eladósodtak, azok most azzal szembesülnek, hogy lakásuk értéke rohamosan csökken, miközben a kamatemelések miatt a törlesztők nőnek.

Nemek közti feszültségek

A 2022-es elnökválasztás egy másik megosztó témája a gender és a feminizmus lett. Ugyan társadalomkutatási eredmények szerint a fejlett világban jellemzően ott születik több gyermek, ahol könnyebb a nők munkavállalása, jobban összeegyeztethető a család és a karrier, és az apák nagyobb szerepet vállalnak a gyermeknevelésben, Jun Szogjul jobboldali elnökjelölt – és a választás későbbi győztese – azzal kampányolt, hogy a feminizmus és a MeToo-mozgalom felelős az alacsony születésszámért, és a baloldal nemek közti egyenlőséget hirdető politikái diszkriminációt jelentenek a férfiakkal szemben. 

A feministák szerint pont ellenkezőleg, a Jun által képviselt régimódi, férfiközpontú társadalomszemlélet, a karrier és a család összeegyeztethetetlensége és a súlyos, 31,1 százalékos bérszakadékot, a nők előrejutásának nehézségeit, a szexuális zaklatás súlyos mértékét okolják a helyzetért. A koreai menedzsmentpozícióknak csak ötödét, a vezetői pozíciók csak 5 százalékát töltik be nők; a gyermekvállalás pedig gyakran a karrier végét jelenti.

E téren nemcsak a pártok, a nemek is erősen megosztottak: a tavalyi elnökválasztáson a 20-as éveiben járó nők 58 százaléka balra, a 20-as férfiak 58,7 százaléka jobbra voksolt exit pollok szerint – dacára annak, hogy a választás előtt a baloldal több prominens politikusát is nemi erőszakkal vádolták meg, és korábban Dél-Koreában nem volt jelentős eltérés a nemek pártválasztása között.

Egyes koreai szociológusok szerint a fiatal férfiak jobbra tolódása és növekvő nőgyűlölete mögött a társadalmi mobilitás hiánya, a telített munkaerőpiac, a másfél éves sorkatonasággal járó áldozatok és – paradox módon – a férfiközpontú családmodell jelentette anyagi elvárások állnak. Az Ipsos felmérése szerint a nemek közti politikai feszültségeket a koreaiak 80 százaléka tartja számottevőnek, ami messze a legmagasabb érték.

Az export sem tart örökké

Jun megválasztása után mindenesetre az állami támogatások növelését ígérte. Az egy éven aluli gyermekek után járó családi pótlék összegét a tavalyi 300 ezerről jövőre egymillió vonra tervezik emelni (79 ezerről 264 ezer forintra), az egy és két év közti gyermekek után havi 500 ezer von jár majd; a szülési szabadságot másfél évre növelik. Ugyanakkor az UNICEF szerint Dél-Korea így is a világ egyik legjobb gyermekvállalás-támogatási rendszerével bír, messze előzve Magyarországot és számos fejlett európai országot – ám az állami pénzügyi juttatások fokozatos emelése az elmúlt másfél évtizedben nem hozott eredményt.

Sok más területen viszont nem ilyen bőkezű a koreai jóléti állam: a koreai idősek 43 százalékának jövedelme nem éri el a mediánjövedelem felét, ami a relatív szegénység küszöbe, ami még a hírhedten gyenge szociális védőhálóval bíró Egyesült Államok vonatkozó arányánál is 20 százalékkal magasabb. Ennek több oka van: részben pont az alacsony születésszám és a nagyvárosi élet magas költségei miatt a gyerekek kevésbé tudják ellátni a szüleiket; a nyugdíjba vonulás (illetve a munkaerőpiacról való kiesés) valós ideje a vállalati költségcsökkentés miatt gyakran jóval a 65 éves nyugdíjkorhatár előtt történik; a kkv-k dolgozói az alacsonyabb járulékbefizetések miatt jóval mérsékeltebb szociális juttatásokra számíthatnak; az állami nyugdíjrendszer pedig eleve kevés embert ölel fel, és igen fukar.

A nyugdíjrendszer első pillérének, az 1988-ban elindított állami nyugdíjprogramnak a 65 éven felüli lakosság csupán 41 százaléka kedvezményezettje, és a 18-59 közti korosztály 42 százaléka vagy egyáltalán nem fizet be a rendszerbe, vagy egy ponton anyagi okokból felfüggesztette befizetéseit. A kimaradók a nyugdíjrendszer 2008-ban létrehozott nulladik pilléréből kapnak minden 65 felettinek járó alapjuttatást, de ez ma mindössze havi 300 ezer von (79 ezer forint). A munkaadói befizetésekre épülő második pillérben a nagyvállalati dolgozók 88 százaléka, ám a kisvállalati dolgozók csupán 23 százalék vesz részt, ami jelzi, hogy az „aranyjegy-szindróma” nem alaptalan.

Az utóbbi hónapok a koreai modell gazdasági kockázatait is jelezték. Az ország a kompetens válságkezelés és az erős elektronikai kereslet miatt relatíve jól átvészelte a koronavírus-járványt, ám a globális kereslet megcsappanása, a gyenge kínai növekedés és a kamatemelések megtépázták a koreai ipar megrendeléseit. A magas adósság és az ingatlanpiaci gondok miatt egyesek már arról spekulálnak, hogy Dél-Korea úgy járhat, mint annak idején Japán, ahol a sikersztori az 1990-es évek fordulóján hirtelen megtorpant.

Ez egyelőre inkább a válságjósok elmélete, mint a realitás – Dél-Korea egy főre eső teljesítménye vásárlóértéken már megelőzte Japánt, és a Samsung vagy a Hyundai bukására nem lenne érdemes fogadni. Arról sincs szó, hogy globális összevetésben ne lenne relatíve jó dolog szöuli huszon- vagy harmincévesnek lenni. Ahogy az is tény, hogy a dél-koreai problémák nem egyediek és a fejlett világ – sőt demográfiai téren lassan a fejlődő országok – is azonos kihívásokkal néznek szembe.

Ugyanakkor az ázsiai bezzegország annak is jó példája, hogy a GDP önmagában csak mérsékelten boldogít, és a makrogazdasági sikerek mögött komoly társadalmi áldozatok vannak. (g7.hu)