• A Fidesz bukása csak akkor történhet meg, ha kevés ellenjelölt indul, és sokan mennek el szavazni.
• Mivel az ellenzéki oldalon semmilyen együttműködés sem körvonalazódik, egyelőre nincs esély e feltételek teljesülésére.

2006 ősze óta, immár 11 éve minden közvélemény-kutatás szerint a Fidesz a legnépszerűbb párt Magyarországon. Bár ebben a ciklusban az összes jelentős időközi választást elvesztették (parlamentit Újpesten, Veszprémben és Tapolcán, polgármesterit Salgótarjánban) önmagában egyetlen másik párt sem veszélyezteti a győzelmüket a 2018-as választáson.

Legalább kétszer annyian szavaznának a

Fideszre a mostani mérések szerint, mint az utána következő pártra, ami a legtöbb kutatás szerint inkább a Jobbik, esetleg az MSZP lehet.

Csakhogy a Fidesznek ez a relatív magas támogatottsága elvben egyáltalán nem garantálja, hogy a párt megszerezze a képviselői helyek több mint felét.

A mostani felmérések szerint 1,5–1,7 millió biztos szavazója lehet a Fidesznek, miközben összesen 8 millió polgárnak van választójoga. (Igaz, közülük legalább félmillió külföldön él, és nekik nem adatott meg, hogy levélben szavazzanak, hiába követelte számukra az ellenzék, hogy ugyanúgy szavazhassanak, mint a határon túli kettős állampolgárok.

Így a valóságban legfeljebb 7,5 millióval érdemes számolni, ennél több választó fizikailag sem tudja leadni a szavazatát. A valóságos részvétel persze ennél jóval kisebb lehet, hiszen a választók 30-40 százaléka rendre otthon marad.) 

Ezért mondta azt Tölgyessy Péter, hogy a Fidesz tábora „a legnagyobb kisebbség”, vagyis nem az övék a többség. 2002-ben és 2006-ban például 2,2 illetve 2,3 millió ember szavazott a Fideszre, mégis ellenzékbe kerültek. 2014-ben azonban még 2,1 millió szavazat sem kellett nekik a kétharmados győzelemhez.  

Ebben benne van, hogy addigra a saját érdekük szerint módosították a választási szabályokat: 

• számukra kedvezően rajzolták át a választókörzeteket; 
• növelték az egyéni jelöltek súlyát a listás helyekhez képest; 
• a töredékszavazatok számításának módosításával jutalmazták az egyéni befutók pártlistáit is;
• megszüntették a részvételi küszöböt;
• megszüntették a második fordulót.

Az intézkedések nagy része a mindenkori „legnagyobb kisebbséget” jelentő erőnek kedvez, mert a relatív legerősebbet jutalmazza, és az arányos képviseletet gyengíti. A legutóbbi választás óta a Fidesz iránt teljesen elkötelezett vállalkozók felvásárolták a sajtó jelentős részét, és ismét összehasonlíthatatlanul több pénzből kampányolhatnak, mint bárki más. 

Nem csoda, hogy pártok feletti mozgalom indult a választási rendszer arányosabbá tételéért, a sokpártrendszerhez jobban illeszkedő szabályok kikényszerítéséért, ám kétharmados törvényről van szó, valószínűtlen, hogy 2018-ig megváltozzanak a szabályok.  

De még így sem lefutott a választás.

Két fontos körülmény határozza meg a Fidesz győzelmi esélyét:

• minél nagyobb a részvétel, annál kisebb a Fidesz esélye,
• minél kevesebb részre töredeznek a nem a Fideszre adott szavazatok, annál kisebb a Fidesz esélye.

Vagyis meglehetősen sok múlik az ellenzék stratégiáján. Csakhogy saját szempontjaik és szavazóik várakozásai is meglehetősen sokfélék, és emiatt most úgy néz ki, hogy nem lesznek képesek olyan stratégiát kidolgozni, ami lehetővé teszi a Fidesz legyőzését.

40 ellenzéki körzet és magas részvétel kellene

Ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen egyedül kormányzóképes többsége, az ellenzéknek készített számítások szerint elég lehet 36-39 egyéni mandátumot megnyerni a 106-ból.

Számon is tartanak 40 úgynevezett billegő körzetet, ahol a Jobbik vagy egy összbaloldali jelölt reálisan befuthat.

Ezek közel fele budapesti körzet.

A sikerhez az is kell, hogy a választáson részt vevőknek mindenképpen kevesebb mint 39, sőt lehetőség szerint csak 35 százaléka támogassa a Fideszt. (2014-ben 44 százalékot kaptak.) Itt fontos szempont a részvételi arány: minél többen szavaznak, annál nehezebb a Fidesznek 40% feletti eredményt elérnie.

Ha az összes párt egyeztetés nélkül indul, mindenki mindenki ellen, akkor a Fidesz szinte biztosan fényes győzelmet arat, és simán megszerezheti a kétharmados többséget, amelynek birtokában 2022-re akár újra átírhatja a választási szabályokat, az éppen aktuális érdekei szerint.

Az ellenzéki pártok egymással kibékíthetetlen ellentétei miatt most leginkább erre lehet számítani.

Mondjuk nem tud kormányt alakítani a Fidesz

Mielőtt sorra vennénk a legfontosabb konfliktusaikat, arra is érdemes kitérni, hogy egyáltalán nem világos, hogy mi történne, ha a sikerülne elérniük, hogy a Fidesz ne szerezzen többséget.

A legnagyobb frakciót még ebben az esetben is a Fidesz adná, amiből két lehetőség adódna:

• a Fidesz koalícióra lép valamelyik ellenzéki párttal, például a Jobbikkal, esetleg néhány képviselőt maga mellé állít valamelyik másik pártból;
• vagy pedig koalícióra lép egymással az összes többi párt, ami mondjuk egy Jobbik– MSZP–LMP kormányt jelentene.

Egyik megoldás sem olyan, ami hosszú távon nagyon vonzónak tűnhet a mostani ellenzék, illetve az aktuális vezetőik számára: rettenetes küzdelmek előtt nyithat utat mindkét forgatókönyv, ami már középtávon a Fidesz visszaerősödését is hozhatja. 

Éppen ezért lehetséges, hogy az ellenzékből vannak, akik arra gondolnak, hogy patthelyzetek és káosz helyett jobb 2022-re készülni, és nem kormányváltást akarni mindenáron, hátha öt év múlva kormányzóképes alternatíva lesznek.

Ez látszik a Momentum és az LMP stratégiáján, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy ne egyeztessenek más pártokkal a közös indulásról.

Velük szemben azzal szoktak érvelni, hogy a Fidesz annyira rombolja a jogállamot, annyira torzítja korrupcióval a gazdaságot, és annyira fenyegető az újabb kétharmados többségük lehetősége, hogy fontosabb a megfékezése minden más szempontnál. 

És van még egy szempont: ha a Fidesz koalíciós ajánlatra kényszerülne, akkor lehetne azt kérni tőlük a koalícióért cserébe, hogy ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök. Ez pedig alapjaiban alakíthatná át a magyar belpolitikát, és egy olyan lehetőség, ami felvillanyozhat egyeseket, a leginkább talán Vona Gábort (és Simicska Lajost).  

Ugyanez a vita az összefogásról a 2014-es választás előtt is lement, akkor a Bajnai Gordon vezette Együtt, és az LMP-ből frissen kivált Párbeszéd engedett az identitásukra veszélyes többpárti együttműködésnek, az LMP viszont ragaszkodott az egyedül induláshoz.

Az elmúlt négy évben egyik stratégia sem tette erősebbé őket, akármelyik utat is választották. Úgyhogy nehéz következtetéseket levonni az előző körből.

A centrális erőtér sikere

A Fidesz számára nagyon kedvező, hogy vele szemben nincs egyetlen nagy párt, hanem két közepes és több kisebb kihívója van, és azokat is súlyos ellentétek szabdalják keresztbe-kasul. 

A Jobbik napi politizálásában ugyan már nem áll jobbra a kormánytól, de túl mélyen az identitásához tapadt a nacionalista, EU-ellenes, rasszista vonal ahhoz, hogy 2018-ig érdemben ne nőhessen nagyot a támogatottsága.

A kormánytól balra pedig az MSZP – DK viszi a 80-as évekre visszanyúló magyar baloldali örökséget, de úgy, hogy feloldhatatlan konfliktus feszíti éppen őket is.

Ott vannak még a magukat „2010 utáni” pártoknak nevező kicsik, akik között szintén éles ideológiai ellentétek vannak: a globalizáció-kritikus balt képviselők, az LMP és a Párbeszéd; illetve a hozzájuk képest a liberalizmus felé hajló, globalista Együtt és Momentum.

A hasonló oldalon lévőket is számos személyes ellentét feszíti.

Már a Jobbik– többiek ellentét is olyan mély, ami eleve kizárttá teszi, hogy a Fidesz jelöltje ellen egyetlen kihívó induljon mindenütt. Nem véletlen, hogy a Fidesz úgy írta át a választási törvényt, hogy az jobban hasonlítson a kétpárti (USA, Nagy-Britannia) rendszerekre, vagyis a győztes mindent visz modell felé tolta a szabályokat.

Ha Magyarországon is csak két nagy párt vetélkedne, akkor a Fidesznek egyáltalán nem volna kényelmes ez a rendszer, ám így kifejezetten jó nekik.

A Jobbik is kizárja, hogy bármilyen választási megállapodást kössenek a balosokkal vagy a liberálisokkal, és a túloldalról is csak Gyurcsány Ferenc vetette eddig fel óvatosan az ennyire széles összefogás lehetőségét. 
Ugyanakkor mindenféle pártból hallottunk már embereket latolgatni azt, hogy együttmozgások lehetségesek. Ahol érezni lehet majd, hogy a Jobbik vagy a balosok jó eséllyel behozhatnak egyéni körzeteket, ott formális egyezkedés nélkül is lehet egymást segíteni.

Utólag többen mondták, hogy ilyen volt a helyzet 2015 elején Veszprémben és Tapolcán is (előbbit balos támogatással egy független, utóbbit a jobbikos jelölt nyerte meg), vagyis az esélytelenebb ellenzéki erő visszafogta magát.

A baloldalon többen is úgy képzelik, hogy a Jobbik leszállhatna Budapestről, visszafogva ott a kampányolást, és így közvetetten segítse, hogy a fővárosban sok balos jelölt győzhessen, és ők meg Észak- és Kelet-Magyarországon hagyhatnák békén az esélyes jobbikosokat.

Egy ilyen csendes háttéralku azonban semmire sem garancia, legfeljebb arról lehet szó, hogy egymás ellen nem kampányolnak bizonyos körzetekben tiszta erőből, ám ez a törékeny, önkéntes és szervezetlen együttműködés nem hozhatja országosan „centrális erőtér” megtörését.

A Fidesztől balra lévők dilemmái

Három koncepció verseng egymással a Fidesztől balra lévő pártoknál: 

• fogjon össze mindenki, 
• elég részben összefogni, 
• egyáltalán nem kell összefogni.

MSZP: Mindenki együtt, de Gyurcsány nélkül

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt akarja, hogy az ezen a térfélen lévő összes párt egyetlen jelöltet állítson mind a 106 választókerületben, és egyetlen, közös listájuk legyen a pártoknak. Eddig egyetlen másik párt sem mondta erre a koncepcióra azt, hogy oké.

Botka László kiindulópontja, hogy terve csak akkor lehet reális, ha Gyurcsány Ferenc nem lesz rajta a közös listán. Részben ez a politikája élezte ki a konfliktusát saját pártjának néhány erős emberével, amiből az árulózás és a Fidesszel együttműködők megtámadása lett, erről itt írtunk részletesen.

Botka úgy véli, hogy addig senkit sem tud a közös indulásba belevinni, amíg felmerülhet, hogy Gyurcsány Ferenc is a szövetség tagja, mert az ő személye túlságosan megosztó.

Azt ajánlja, hogy a DK-sok egyéni jelöléseket és listás helyeket is kaphatnak az összefogásban, de Gyurcsány Ferencnek ki kell szállnia a politikából. Eddig semmi jele annak, hogy ez megtörténik.

A koordinált jelöltek és a külön listák koncepciója

A DK belemenne abba, hogy az egyéni jelöltek ne menjenek egymás ellen, de ha nem kell az MSZP-nek Gyurcsány Ferenc, akkor ragaszkodnak a saját lista állításához. Ez egyelőre az MSZP-nek nem tetszik.

Az Együttben is hajlanak arra, hogy a Fidesztől balra lévő pártok ne indítsanak egymás ellen jelölteket, de ők is több listát akarnának. Nekik az lenne ideális, ha az MSZP és a DK indulna egy közös listán, és ők meg az összes többivel ("2010 utáni pártok") egy másikon. 

A közös egyéni jelöltek, de külön listák koncepciójának az MSZP-n belül éles kritikusai vannak, és ők többek között jogi érveket is felhoznak: a közös egyéni jelöltek ugyanis nem kerülhetnének rá a nem közös pártlistákra, mert egy jelölt két különböző jelölő formációt képviselve nem indulhat.

Továbbá a töredékszavazataikat sem lehetne átvinni a külön listákra, és még kevesebb állami támogatás is járna nekik, mert a pénzt az egyéni jelöltek száma alapján osztja az állam.

Ezzel szemben a koncepció hívei azt mondják, hogy a közös jelöltek technikailag nem lennének közös jelöltek. Ezt nevezik koordinált jelöltállításnak. Ezzel az állami támogatások csökkenésén kívül az összes jogi akadályt ki lehet védeni.

A módszer egyik problémája, hogy a szavazólapon csak az a párt szerepelne a jelölt neve mellett, amelyikhez tartozik, a többieké nem, és a töredékszavazatot is a jelölő pártnak hozna csak.

Aki szerint ez a jó megoldás, az úgy érvel, hogy a választók listán kifejezhetik elsődleges preferenciájukat, és egyéniben így elveik feladása nélkül támogathatják más párt jelöltjét.

Szerintük el lehet ezt jól magyarázni, 1998-ban például kisgazda szavazók százezrei szavaztak át a második fordulóban a Fidesz egyéni jelöltjeire, és az SZDSZ és az MSZP esetében is volt ilyen átjárás a 2002-es és 2006-os választásokkor.

Közben az MSZP-ben abból is van aggodalom, hogy ha a pártlistás szavazatok széttartanak, akkor megnő esélye annak, hogy a Jobbik többet kap az MSZP-nél, ezt pedig nagyon nem akarják a szocialisták átélni.

A DK-sok erre azt mondják, hogy az egyetlen olyan országos szavazáson, ahol az MSZP és a DK egymás ellen indult, (a 2014-es EP-választáskor), a két párt támogatottsága szinte hajszálra megegyezett, úgyhogy tőlük is lehetne tartani.

Az MSZP-ben az is a koordinált jelöltek ellen szól, hogy 5 százalék alá mért pártokkal sokak szerint felesleges egyezkedni, mert azok csak a hátukon akarnak bejutni a parlamentbe.

Az ezt képviselők legfeljebb a DK-val vagy az LMP-vel tárgyalnának ezért együttműködésről, de az előbbi vonalat a Gyurcsány-konfliktus, az utóbbit pedig az LMP teljes elutasítása blokkolja.

Az Új Pólus koncepció

Juhász Péter, az Együtt elnöke azt javasolta, hogy a 2010 utáni pártok (az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum) induljanak együtt, egyetlen listával és egyetlen egyéni jelölttel minden választókörzetben.

A Párbeszéd nyitott a tervre, az LMP és a Momentum viszont elutasították a javaslatot.

Az elképzelésnek ugyanakkor van egy olyan változata is, ami szerint az egyéni jelölteket az Új Pólus koordinálná az MSZP-vel, és a vele talán kiegyező DK-val is, és akkor csak két lista és egy egyéni jelölt lenne mindenütt.

Ez azt jelentené, hogy minden választókerületben a Fidesz és a Jobbik mellett egy komoly jelölt indulna csak, de az mindenütt más párt logója alatt, úgyismint MSZP, Momentum, DK, LMP, Együtt, stb. Viszont listából csak kettő lenne, egy MSZP-DK jelölteket összefogó, és az Új Pólus alá tartozóké.

Ez a kisebb pártoknak lenne a leghasznosabb, mert nem kellene rettegniük az 5 százalékos küszöb megugrása miatt, ugyanakkor szerintük így lehet a legtöbb embert elvinni szavazni.

Az ötletről azonban nincs érdemi egyeztetés, hiszen csak két párt nyitott rá, a rendre 5 százalék alá mért Együtt és a Párbeszéd.

Az Új Pólus koncepcióval az is probléma, hogy papíron egyetlen szervezetként jutnának parlamenti helyekhez a csatlakozók, és így nem lenne egyértelmű, hogy a résztvevő pártok alakíthatnának-e saját frakciót, vagy lényegében egyetlen párttá kellene összeolvadniuk.

Van, aki szerint ez úgyis elkerülhetetlen lesz, mások viszont azt remélik, hogy 2022-ig saját jogon is kiemelkedhetnek a mezőnyből, és ezért szükségtelen a kényszerházasság.

Működhetne, de egyelőre nem a Fidesz legyőzése a cél

Megállapodásokkal, koordinálással, közös jelöltekkel egyáltalán nem irreális azt elérni, hogy a Fidesz 2-3 mandátummal lemaradjon a kormányalakításról. Ám egyelőre még a billegőként azonosítható 40 körzetről sem egyeztettek egymással hivatalosan az ellenzéki pártok. 

A tárgyalások megkezdéséhez sok mindent fel kellene adni: Botkának az egyetlen baloldali listáról szóló igényét, Gyurcsánynak a politikai karrierjét, a Momentumnak és az LMP-nek pedig az elvét, hogy valaha egyedül naggyá válhatnak és feloldhatják a bal - jobb osztatú struktúrát. 

Hogy az ellentétek tényleg feloldhatatlanok-e, vagy csak mindenki arra vár, hogy a másik ijedjen meg előbb a Fidesz győzelmétől, az lehet, hogy csak jövőre dől el.

444.hu