A Fidesz szerint cinikus, hogy az ellenzéki oldalon prédikálnak az egészségügyről
A Fidesz szerint az a cinikus, hogy az ellenzéki oldalon azok prédikálnak az egészségügyről, akik kormányzásuk alatt utcára tették az egészségügyi dolgozókat és csökkentették a fizetésüket.
A nagyobbik kormánypárt ezzel Ábrahám Júliának, az LMP egészségügyi szakszóvivőjének nyilatkozatára reagált. A Fidesz kiemelte, hogy az elmúlt években 95 ezer egészségügyi dolgozó kapott béremelést. Tavaly júliustól a betegágyak mellett dolgozó orvosok fizetése bruttó 20-25 ezer forinttal lett magasabb, a szakdolgozóké 5-15 ezer forinttal, és januártól 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos kap magasabb bért.
Közölték továbbá: az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelenleg is konzultál az egészségügyi szervezetekkel és minden felvetést meghallgat.
LMP: cinikus, hogy a kormány azt mondja, nincs több pénz az egészségügyre
Az LMP szerint a milliárdos beruházások mellett cinikus azt állítani, hogy nincs több pénz az egészségügyre.
Ábrahám Júlia, az ellenzéki párt egészségügyi szakszóvivője vasárnap az MTI-nek azt mondta, különböző uniós forrásokból elkészült beruházásokat akar a kormány minél látványosabb keretek között átadni, és háttérintézményeket szervez át, de mindez csak pótcselekvés.
Miközben a kormány azt mondja, többet nem tud áldozni az egészségügyre, semmi sem drága neki, ha haverokról, vagy olyan "agyament ötletek" megvalósításáról van szó, mint a Városliget átépítése és a paksi atomerőmű bővítése - folytatta Ábrahám Júlia, cinizmusnak nevezve, hogy az egészségügy állapotának kezelésére nincs forrás.
Hozzátette: Ónódi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az előzetes várakozásokkal ellentétben folytatja a korábbi kormányzati stratégiát, ködösít és halogat. A bérrendezés sem úgy alakult, ahogy korábban bejelentették, mert alapbéremelést ígértek, de bérkiegészítést kaptak a dolgozók - rótta fel a szakszóvivő.
Ábrahám Júlia jelezte: az LMP 100 milliárd forintos azonnali átcsoportosítást kezdeményez az egészségügyi dolgozók alapbérének emelése érdekében. Mint mondta, ebből átlag nettó 50 ezer forint béremelés jön ki, ezt követően lehet egyeztetni a fenntartható egészségügyi rendszer létrehozásáról.
MTI / magyarhirlap.hu