h i r d e t é s

A Független Rendőr Szakszervezet is beállt a tiltakozás mellé

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Független Rendőr Szakszervezet is beállt a tiltakozás mellé

2019. január 13. - 08:27

Ezzel pedig nem kis konfliktus elébe néz a magyar rendvédelem. Eddig ugyanis a rendőrség pontosan úgy viselkedett, ahogy azt a Fidesz tőle elvárta. A nevükben is tiltakozókat lelkifurdalás nélkül igyekeztek minden eszközzel meggátolni céljukban. Ami ugyan felér esküjük elárulásával, de ez jelen írásunk tükrében tők mellékes.

Forrás: MTI

Az FRSZ honlapján jelentette be, hogy egyetért az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság (OSZDB) által megfogalmazott négy pontból álló követelésben foglaltakkal.

Eszerint a Munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek.

„A tömegesen elrendelt túlórákkal

a rendőröket is a végtelenségig kizsigerelik. A hivatásosok számára eddig is 416 túlórát rendelhettek el évente, amibe a rendkívüli helyzetekből eredő túlszolgálat nem számít bele. 2011. óta a rendőrség állománya több mint 40 millió túlórát teljesített. Ez gyakorlatilag végtelenített túlóráztatás jelent,

amit egyrészt az évek óta fennálló migrációs válsághelyzet, másrészt a rendőrség alacsony létszáma tesz szükségessé. /168 óra/

Nem világos számunkra, hogy a rendőrség erejét miért pazarolja a Belügy Minisztérium arra „migrációs válságra”, aminek egyetlen mérhető adata szerint a határon havi szinten elfogott egy, legfeljebb két illegális határátlépő kísérel meg hazánkba jutni.

És csodáljuk, hogy a vállalhatatlan beosztásoknak hála sorozatban hagyják el a rendőrök a köteléket?

Így nehéz elérni az Európai Unió átlagát, ahol 100 ezer főre 318 rendőr jut, míg itthon ez a szám nem él a százat sem (külön érdekesség, hogy bármely rendezvény esetében 50 főnként egy koordinátort jelölünk ki, biztonságtechnikai okokból).

De talán nem is az a célja a kormánynak, hogy kellő számú védelmet biztosítson az nép számára. Jószerével alapot nyer a gyanú, hogy céljuk az emberek félelemben tartása, viszály szítása a rendvédelem és civilek között.

Ha ebben bíztak, tévedniük kellett. A rabszolgatörvény bűncselekménynek is beillő erőszakos elfogadása szította tiltakozáshullám csúcsaként most sztrájk rémével nézhet szembe a hatalmat immár csak bitorló kormány.