h i r d e t é s

A helyzetfelismerés hiánya és következményei

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A helyzetfelismerés hiánya és következményei

2017. augusztus 07. - 07:23

Köztudott tény, hogy Magyarországon mindenki válaszút elé áll, ügyes lesz, vagy korrekt. Valamiért, talán mert kevesebb haszonnal kecsegtet a második lehetőség, az emberek inkább az elsőt választják.

8 órán keresztül ronggyal és fóliával takarták le annak a férfinak a holttestét, aki rendőri intézkedés közben halt meg - Forrás: atv.hu

A hatóságok szerepe ennek tükrében nem egyértelmű. Hogyan történhetett meg, hogy rendőri igazoltatás közben hal meg valaki, aki egyébként együttműködést tanúsít a hatóságokkal?

Márpedig ez történt pénteken Újpesten.

Az 57 éves mérnök halálával végződő igazoltatásnál jelen lévő úti társa elmondása alapján épp megálltak az autóval, hogy telefonálni tudjanak, amikor egy rendőrautó állt meg mögöttük. A két rendőr, egy férfi és egy nő igazoltatni kívánta a sofőrt és utasát. Előbbi türelmüket kérte, hogy elintézhesse a telefont.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy mivel semmilyen gyanú nem indokolta, és a sofőr magatartása sem utalt arra, hogy az igazoltatásnak ellenállna, pusztán türelmet kért, semmi nem indokolta a rendőrök heves reakcióját.

Az elhunyt útitársa úgy fogalmazott, hogy a rendőrök a kérést követően idegesek lettek. Jogosítványt, forgalmi engedélyt kértek, valamint ruha és kocsi átvizsgálást is akartak. Az autót azonban nem akarta megmutatni.

Az intézkedő rendőrök intézkedés megtagadása miatt elő akarták állítani. A forró motorháztetőre kényszerítve bilincselték meg – a barátja szerint – akkor már rosszulléttel küzdő sofőrt. Állítása szerint az intézkedő rendőr a megbilincselt férfi térdhajlatába rúgva fektette le. Esés közben beverte a fejét a járda peremébe. Ekkor már nem volt eszméleténél.

A rendőrök úgy vélték hogy szimulál, így nem foglalkoztak sem az eszméletlen férfival, sem barátja figyelmeztetésével.

Fontos közbevetnünk, hogy komoly gondot jelent, ha egy rendőr nem tud megkülönböztetni mímelt és valós rosszullétet. Feltételezésekre építettek a tények helyett. Elég lett volna ellenőrizni gyanúsítottjuk légzését és pulzusát.

Csak később, mikor már több rendőr volt a helyszínen vették észre, hogy komoly gond van. Azonban az újraélesztéshez a jelek szerint nem értettek. Hogy a kötelékben az újraélesztés nem kötelező tananyag, komoly aggodalomra ad okot.

Fenntartva az ilyen eseteknél elengedhetetlen kételyt, nem érthető számunkra, hogy miért nem készül felvétel a rendőrautókban az eljárásról. Mert ez egyben a rendőrség érdekét is szolgálná, amennyiben vitás eljárásról van szó.

Ha pedig, mint azt az elhunyt barátja állítja megtörtént a túlkapás, a rendőrség kiszűrheti a hivataluk betöltésére alkalmatlanná vált kollégákat.

Bárhogy is, a rendőrség jelentése messze nem kielégítő és aligha tűnik hitelesnek. Ők ugyanis úgy vélik, hogy minden rendjén zajlott és a rendőrök nem hibáztak. Ennek megfelelően nem tartják indokoltnak vizsgálatot indítani.