A jéghegy minéműsége
Senki nem számol vele, pedig köztudott: a jéghegynek csak az ötöde látszik. A négyötöde a víz rejtekében van.
Nem lehet vitás immár, ami eddig se volt nagyon kétséges számomra: Vásárhelyi Mária frappáns megfogalmazásával Merkel az európai egység sírásójává avanzsált.
A Churchill által megálmodott, de Gaulle és Adenauer által útjára indított egységes Európa-törekvések (89-ig) praktikusan egységes Nyugat-Európát jelentettek. Nem jelenthettek mást, legföljebb elvi, távlati célkitűzésként. A szovjet uralmat nyögő Kelet-Európa bevonásával távlatilag se nagyon lehetett számolni.
Aztán megnyílt a zsilip. Dél-Európa után, a rendszerváltás következtében Kelet-Európa bevonása az integrációba, az Unió kibővítése mindkét oldalon illúziógyártást eredményezett: gazdaságilag, morálisan, szellemileg is felzárkóznak majd a szovjet tömbből szabaduló államok!
Frászt zárkóztak fel. A Nyugat, elsősorban Németország csak gyarmatnak, munkaerő-, beruházási- és árupiacnak tekintett minket. Kelet-Európa pedig csalódásában – és mert másféle politikai berendezkedést a cseheken kívül nem ismer – szépen elindult a radikalizálódás útján.
Magyar- és Lengyelországban pillanatnyilag csaknem nyílt fasiszta rendszer regnál, a románok és a bolgárok belefulladnak az állami korrupcióba, a cseheket egy volt KGB-ügynökből milliárdossá avanzsált,
büntetőeljárások elé néző miniszterelnök, és egy elfajzott, Európa-ellenes, szélsőségesen oroszbarát, rasszista államelnök vezeti, a szlovákok a Fico-örökség felszámolásával vannak elfoglalva.
A Nyugat pedig levonta a tanulságot: nem bajlódnak tovább! Elengedik a bagázs kezét, tévelyegjenek, falják föl egymást és magukat. Csak szolgálják ki tovább a (német) ipart, a többi nem számít!
Paradigmaváltás zajlott le, melynek Merkel árulása csak a legnyilvánvalóbb jele: Metternich ("a bécsi kertem alján végződik Európa") legyőzte Churchillt. És lássuk be: az öreg osztráknak volt igaza! Százötven év távlatából is. A világnak e keleti tájéka menthetetlen!
Miközben az éppen csak, hajszállal legyőzött Trump, Boris Johnson, Netanjáhú, az ausztrál Morrison és a liberálisból lassan orbánistává züllő Macron egy egészen más irányba, szintén populista, félfasiszta
rendszer felé tolja magát, a polgári demokratikus Nyugatot is.
Itt tartunk. Lendvai, UJhelyi, Donáth Anna tovább álmodozik. Hadházy mondta ki végre a frankót: az ellenzék csak magára számíthat!