Ha minden más kérdést félreteszünk, és pusztán taktikai szempontból nézzük a dolgot, egyértelmű, hogy a Fidesz jó választ adott a migrációs helyzetre, míg a baloldal rosszat - írja az mno.hu. Orbán Viktor határozott vezetőként tudott fellépni, s neki mindig is jól állt ez a szerep, ráadásul most egybeesik a társadalom jelentős részének elvárásával. A baloldal viszont ma is határozatlan: előbb bagatellizálta a problémát, majd kénytelen volt elismerni annak jelentőségét, de azóta sem tudja, hogyan viszonyuljon hozzá – leszámítva persze a politika rezdüléseit kitűnően érzékelő Gyurcsány Ferencet, aki azonban nemcsak hogy kisebbségi álláspontot képvisel ebben az ügyben, de eleve hátrányból indul, akkora hitelességi deficitet halmozott fel az évek során. Annál nehezebb viszont megítélni a Jobbik helyzetét, különösen mivel ezt nagyrészt rajtuk kívül álló tényezők befolyásolják.

Aknamezőn lépkednek

A menekültválság a legrosszabbkor jött a radikálisoknak: a párt népszerűsége felívelőben volt, még a médiában emelt falakat is sikerült áttörniük – emlékezzünk csak arra az időszakra, amikor mindenki a Jobbik néppártosodásáról beszélt. Ez utóbbi folyamatot akasztotta meg a kormányoldal váratlanul kemény fellépése migránsügyben. (A „mi lett volna, ha” ugyan nem legitim értelmezői kategória, de bizonyára a Fidesz is némileg más hangot ütött volna meg, ha nem egy, a rovására erősödő Jobbikkal kell éppen szembenéznie.) A párt előtt álló dilemma az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt: vagy rálicitál az egyre élesebben kommunikáló Fideszre, ami könnyen a néppárti fordulat végét jelentheti, vagy visszafogja magát, de akkor úgy tűnhet, híján van a mondanivalónak. A két forgatókönyv közül végül az utóbbi érvényesült: a Jobbik hiába hangoztatta, hogy már régóta azt mondja migránsügyben, amit most a Fidesz, a két párt között ingadozó szavazók a tettekre voltak kíváncsiak, és elkezdtek visszaáramlani a cselekvő pozícióban lévő kormánypártok felé.

Ha a fenti két lehetőségből indulunk ki, Vona Gábor valószínűleg jól döntött, bár jól láthatóan ebben sem volt sok köszönet. Fel lehet tenni a kérdést, vajon kezelhette-e volna jobban a párt a helyzetet, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Jobbik voltaképpen aknamezőre tévedt. Ilyenkor pedig ésszerű stratégia, ha egy helyben marad az ember, vagy csak nagyon óvatosan lépked. Persze ebben az esetben azt kockáztatja, hogy az események elrobognak mellette – ez történt a Jobbikkal is. Míg év elején a Fidesz kezéből látványosan kicsúszott a kezdeményezés, addig ma már ismét eredményesen tematizálja a közbeszédet, talán lehengerlőbb módon, mint valaha. Ez azon is jól lemérhető, hogy a Jobbik minden igyekezete ellenére képtelen visszahozni azokat az ügyeket a köztudatba, amelyek tavasszal még terítéken voltak, és más körülmények között ma is kínosak lehetnének a kormányra nézve (ilyen például a Quaestor-ügy, hogy csak egyet említsünk).

Jobbra tolódás

A Jobbik tehát passzív szerepbe kényszerült, hiszen ki van téve a migrációs helyzet – tőle teljességgel független – alakulásának. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a pártot le lehetne írni, van ugyanis három olyan tényező, amit a számukra kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatok ellenére sem szabad kihagyni a számításból. Az első a közbeszéd fókuszának erőteljes jobbra tolódása. Azzal, hogy egyre radikálisabb üzeneteket fogalmaz meg, a Fidesz rövid távon elszívhatja ugyan riválisa elől a levegőt, hosszabb távon viszont hozzájárul a Jobbik legitimálásához. Azok a szavazók, akik követik a kormánypártokat ezen az úton, később egy mérsékeltebb Jobbik felé sem lesznek feltétlenül zártak. A második tényező az, hogy bármennyire kedvezőtlen is ez a helyzet a Jobbikra nézve, mégis megerősíti annak pozícióját. Az eddig is gyengélkedő baloldal olyan mértékben iratkozott ki a játékból, hogy egyre inkább a Jobbik marad az egyetlen komolyan vehető ellenzéki erő. Vonáéknak pedig nem kell rögtön kormányra készülniük – messze vannak még a választások –, egyelőre az is elég számukra, ha az ellenzéki pártok sorában biztosítani tudják elsőségüket.

Harmadikként nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Fidesz egy rendkívüli helyzetnek köszönheti a megerősödését. Ez azonban nem tarthat a végtelenségig. A Jobbiknak pedig van mire várnia, hiszen ha a magyar politikai élet egyszer visszazökken a normál állapotába, kihasználhatja a fent említett két helyzeti előnyét (számára kedvezően alakuló véleményklíma, vezető ellenzéki szerep). Ehhez persze jó adag türelemre van szükség, ami kérdés, megvan-e a radikálisokban. Vona Gábor eddig egész jól abszolválta azt a mutatványt, amit pártja keményvonalasainak féken tartása jelent, de nem biztos, hogy az idő ezen a téren neki dolgozik. Minden passzivitásban töltött nap, minden kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredmény a radikális rétegpárti reflexeket erősítheti a Jobbikban, szemben az ésszerű, de jelenleg kockázatosnak tűnő néppárti stratégiával.

Nagyon sok múlik tehát azon, meddig uralja a napirendet a bevándorlás kérdése. Minél tovább, annál rosszabb a Jobbikra nézve. Persze ez is kétélű fegyver: a migrációs nyomás esetleges fokozódásával eljöhet az a pillanat, amikor a választók egy része úgy érzi, a kormány már nem ura a helyzetnek. Azt pedig nem nehéz kitalálni, melyik az a párt, amelyik ebből profitálhat.

mno.hu (Címlap: Forrás: mno.hu)