h i r d e t é s

A kormány összeterelné a sikertelenül felvételiző fiatalokat szakképzésbe

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány összeterelné a sikertelenül felvételiző fiatalokat szakképzésbe

2017. augusztus 10. - 12:48

A szakképzési centrumokba várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik sikertelenül felvételiztek az idén a felsőoktatásba – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 műsorában. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Pölöskei Gáborné elmondta: a 33 ezer érintett fiatalt már levélben értesítette az Oktatási Hivatal. A jelentkezők több mint 270 szakma közül választhatnak nappali, esti és levelező képzésen egyaránt. A hiányszakmák esetében ösztöndíjra lehetnek jogosultak.

A három éves technikusi kurzusokon részt vevők havi 20-50 ezer forint, az úgynevezett kétkezi munkára képesítő két éves kurzust választók pedig 10-35 ezer forintos havi juttatásra számíthatnak. A helyettes államtitkár elmondta, 20 hiányszakmát tartanak nyilván, amelyek megyénként változnak.

A férfiak esetében ilyen többek között az ács, a gépi forgácsoló, a hegesztő, az asztalos, a nőknél pedig a női szabó, a logisztikai-, pénzügyi-, számviteli ügyintéző.

A technikusok körében a legkeresettebbek a vegyésztechnikusok és a hiányszakmák közé sorolható a szakács is

– sorolta.

Nagy eredménynek tartják, hogy azon fiatalok 80 százaléka, akik ily módon bekerülnek a szakképzésbe, el is végzik a kurzusokat

– mondta Pölöskei Gáborné. 

24.hu