A köztársasági elnök hivatalából is száműzné az Orbán-kormány az államformánk elnevezését
A törvénymódosítás hivatalosan „szervezetalakítási szabadságot” adna az államfőnek.
A Miniszterelnökség által jegyzet törvénymódosítás hivatalosan „szervezetalakítási szabadságot” adna az államfőnek, miközben kőbe vésné, hogy hivatala neve ezentúl Sándor-palota legyen.
Nem áll le 2023-ban sem a magyar állam és a közjogi rendszer átnevezése, és egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal új neve Sándor-palota, azaz a Novák Katalin államfő hivatalának helyet adó épület elnevezését ültetnék át – szúrta ki a hivatalos kormányzati oldalon szerdán úgynevezett társadalmi egyeztetésre közzétett törvénytervezetet, illetve -módosítást a K-Monitor.
A leginkább a korrupcióellenes küzdelméről ismert civil szervezet csütörtöki Facebook-bejegyzésében felveti, hogy a köztársaság szó ugyan kikerült hazánk nevéből, de a köztársasági elnöki titulusból nem, így nehezen érthető, miért szükséges módosítani a hivatal elnevezését. – Szórakoztató, de meglehetősen költséges és elég tiszteletlen lenne minden alkotmányos szervet a székhelyük alapján átnevezni – írják.
A közzétett tervezet, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentumok szerint azt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter terjeszti be. Sokatmondó, hogy az eredeti jogszabályban, vagyis „A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvényből” tucatnyiszor kellett kihúzni a hivatal szót, amelyet a Sándor-palotával helyettesítettek. – A törvényjavaslat célja mindenekelőtt az, hogy a Sándor-palota vezetői struktúrájának, valamint szervezeti és működési rendjének kialakításában a köztársasági elnök ténylegesen gyakorolhassa azt a szervezetalakítási szabadságot, ami őt az Alaptörvény alapján megilleti – szól a hivatalos indoklás. (Népszava)