A pedagógusok fele már kezdőként otthagyja a pályát
A pályakezdők 30 százaléka egy év után, további 30 százalék öt év után otthagyja a pályát. - írja az eduline.hu.
Előfordul, hogy a pedagógusképzésre felvett hallgatók kevesebb mint fele jut el addig, hogy iskolában tanítson – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Szél Bernadett független országgyűlési képviselő adatigénylésére küldött válaszából.
A 2018/2019-es tanévben például 12 634-en kezdtek meg valamilyen pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges végzettséget és szakképzettséget biztosító képzést, diplomát ugyanebben az évben 8026-an szereztek, a pedagógus pályára lépők száma pedig éppen hogy csak meghaladta a 6 ezret
- tudta meg a Népszava.
A lap hozzáteszi, akik tavaly végeztek, korábban kezdték a képzést, de az arányok évekre visszamenőleg szinte változatlanok: a 2013/2014-es tanévben például 13 874-en kezdték meg tanulmányaikat ezen a területen, a diplomát szerzők száma 8 ezer volt, a pályakezdőké kicsivel kevesebb mint 6 ezer. A legnagyobb különbség a képzésbe belépők és a pályakezdők számában 2014/2015-ben volt: több mint 15 ezren kezdték meg tanulmányaikat, a végzettek közül pedig csak 5 ezren kezdtek tanítani.
Nem vagyok túlságosan meglepve, szakszervezeti és pedagógus körökben mindezzel eddig is tisztában voltunk, csak a konkrét statisztikai adatokat nem ismertük
– nyilatkozta a lapnak Szűcs Tamás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának elnöke hangsúlyozta, mindehhez még hozzájön a lemorzsolódás: a PDSZ számításai szerint a kezdő pedagógusok mintegy 30 százaléka egy év után, további 30 százalék öt év után elhagyja a pályát.