h i r d e t é s

A pelenkaháború három aspektusa, melyekről kevés szó esett eddig

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A pelenkaháború három aspektusa, melyekről kevés szó esett eddig

2018. augusztus 27. - 10:05

A közszolgálatinak csúfolt televízió is szükségét érezte annak, hogy beszálljon Orbán Ráhel oldalán az úgynevezett pelenkaháborúba, ugyanis az érintett ma már nem egyszerűen a miniszterelnök egyik gyermeke, hanem bizonyos értelemben a szellemi örököse is. 

Forrás: hirpatak.hu

Így aztán, aki szóvá teszi, hogy Orbán Viktor legidősebb lánya eléggé el nem ítélhető módon egy horvát autópálya mellett helyzete el gyermeke bűzös csomagját, az tulajdonképpen Soros György fizetett ügynöke. Azt azonban, hogy a családtagokat is kikezdik egy gyilkos politikai kampány részeként, a kormányzópárt tette napi rutinná. Lássuk tehát, miként mérhetjük le a magyar közélet állapotát a „kakigate-en” keresztül!

1. Nem is volt olyan rég, amikor az egyik legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét nyíltan vagy aljas célozgatásokkal folyamatosan lebuzizták a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok. Vona Gábor felesége hiába kérte Orbán Viktor feleségét, hogy legalább a gyermekeire való tekintettel állítsa le a férjét, és utasítsa a kormánypropagandát az ilyen nemtelen eszközök mellőzésére. A végén azonban maga a miniszterelnök is beszállt a lejárató kampányba azzal, hogy a parlamenti felszólalásában is Vona nemi identitásán élcelődött. A kormány tehát szelet vetett, és vihart aratott. Orbán Ráhel hibát követett el, és esze ágában sincs bocsánatot kérni, ugyanakkor valakik utasították a kormánymédiát, hogy védjék meg a kakis vádaktól a kormányfő lányát. Az eredmény közismert: szánalmas próbálkozások, hogy hőst csináljanak az amúgy szemérmetlenül szemetelő anyukából. A végén kínjukban azt találták ki a kormány kommunikátorai, hogy erről is a migránsok tehetnek. Hát persze, hogy ő utánuk takarított a terhes magyar anyuka. Hogy ez elsőre miért nem jutott eszükbe? 


Forrás: zsurpubi.hu

2. Fontos megjegyezni, hogy eddig inkább nem beszélt Orbán Ráhel ténykedéséről a kormánymédia, minthogy egy-egy személyéhez kötődő kínos ügy miatt alternatív valóságot kelljen építenie a kormányfő lánya köré. Most azonban beszállt a csatába, mert valakik úgy érzékelték, hogy a kaki-ügy már kormányzati érdekeket sért. Kétségtelen, hogy magának Orbán Ráhelnek is voltak olyan megnyilvánulásai, melyekkel jobb volt nem foglalkoznia a kormánypropagandának, mintsem tovább görgetni az amúgy elég nehezen védhető ügyeket. Az igazi probléma mégis Tiborcz István, Ráhel férje, aki kezd kulcsfigurává válni az Orbán-rendszerben. Az OLAF által is erősen kifogásolt önkormányzati közvilágítási projektek fő haszonélvezőjeként úgy tűnt, hogy akár bele is bukhat azokba a korrupciógyanús ügyekbe, melyek következményeként egy raklapnyi pénzt kell majd visszafizetnie Magyarországnak az Európai Unió büdzséjébe. Aztán benyelte ezt a bizalmi veszteséget a kormány, Tiborcz él és virul, sőt tovább gazdagodik. És ami ennél is fontosabb, hogy személyén keresztül kezd az Orbán famíliához vándorolni Mészáros Lőrinc vagyona, hiszen egy friss hír szerint Tiborcz István BDPST Zrt. nevű cége megvásárolta Mészáros Lőrinc Konzum PE magántőkealapjától az Appeninn Holding Zrt, 20,59 százalékát. A részvénycsomag értéke hatmilliárd forint körül van. És valószínűleg, ez csak a kezdet…     


Forrás: hvg.hu

3. Az útszéli babakaki azonban rámutat egy másik fontos körülményre is. A magyarokat sokkal jobban érdekli Orbán Ráhel gyerekének szaros pelenkája, mint a Fideszoligarcháinak szélsebes meggazdagodása. A rekordmegosztást produkáló facebook-bejegyzés tanulsága szerint a bűzős pelus esete sokkal inkább megvilágítja a hazai közvélemény számára az Orbán-család dinasztikus törekvéseit, mint a Budai vár kormányzati felújítása, majd megszállása. A miniszterelnök a jelek szerint már arra is rábólintott, hogy a fia Tusványoson, majd a közszolgálati televízióban is saját egyházáról beszéljen. Egyre inkább arról szól minden Magyarországon, hogy egy gigantikus családi vállalkozás kiépülésének vagyunk a szemtanúi, amelynek tartópillérei a következők: A kormánypárt, melyet Orbán Viktor irányít, az államapparátus, amely szintén az ő vezényszavára mozdul, valamint a gazdasági egyeduralom, amely éles kontúrokkal kezd kirajzolódni, amint Mészáros Lőrinc kezdi cégeit átadni az Orbán-család érdekeltségeinek. Tehát tudatos hatalomépítésről, a legszűkebb család felemeléséről, sőt talán az utódlás házon belüli megoldásáról van szó. A kis unoka azonban most szó szerint belepiszkított ebbe az idillikus elképzelésbe, így a magyar emberek most kinyilváníthatják véleményüket arról, szeretnének-e egy olyan országban élni, ahol a vezetők egymást nem, csak a szaros pelenkájukat hagyják az út szélén. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Lehet az erdő közepére szarni, csak ne feledd a pontos helyét, mert másnap is arra visz az utad.”

 

Szegedi Kattintós