A polgármester volt a tanú a KSE-perben

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A polgármester volt a tanú a KSE-perben

2017. október 18. - 08:04

 

Szemereyné Pataki Klaudiát, Kecskemét polgármesterét hallgatták meg kedden tanúként a kecskeméti KSE Kft.-val kapcsolatos büntetőperben, a Szegedi Járásbíróságon. Szemereyné kijelentette: nem volt tudomása arról, milyen módszerrel fizették ki a sportolókat az önkormányzati cégnél. - írja a baon.hu

Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester, korábbi alpolgármester tanúmeghallgatásával folytatódott kedden a KSE Kft.-vel kapcsolatos büntetőper. Mint az egy órás meghallgatás során többek között kiderült: 2009-ben javasolta a közgyűlésnek, hogy egységesítsék az önkormányzati cégek beszámolóinak tartalmi követelményeit. Végül minden városi társaságnál vállalatirányítási rendszert vezettek be, a KSE Kft. azonban a három kivétel közé tartozott, mert itt a társtulajdonos könyvelője végezte a könyvelési munkát „kvázi társadalmi munkában”, így költségtakarékosságból maradt is ez a rendszer. Míg a többi önkormányzati cég havonta küldött gyorsjelentést, a KSE Kft. pénzügyi helyzetéről évente egyszer, a beszámoló elfogadásakor kapott információkat a pénzügyi bizottság, illetve a képviselő-testület. Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: a KSE gazdálkodásával kapcsolatos problémákról úgy szerzett tudomást, hogy a cég egyik felügyelőbizottsági tagja jelezte a szabálytalanságokat Zombor Gábor korábbi polgármesternek, aki pedig őt bízta meg az ügy kivizsgálásával. Ahogy a könyvvizsgáló átadta szakvéleményét, alpolgármesterként utasította F. Zoltánt a feltárt hiányosságok haladéktalan kijavítására. Később javaslatot tett a szakosztályok szétválasztására és az önkormányzat cégből való kivonulására, de ezt elutasította a közgyűlés.

Szemereyné Pataki Klaudia kijelentette: a problémák kiderültéig nem ismerte az arculati szerződéseket, de akkor többektől azt a tájékoztatást kapta, hogy ez bevett szokás a magyar sportban. A bíró kérdésére a kecskeméti polgármester úgy válaszolt: nem volt tudomása arról, hogyan történt a KSE Kft.-nél a sportolók kifizetése, és nem emlékszik rá, mi volt Vörösmarty Attila szerepe a KSE Kft.-nél, részt vett-e a marketingban, arculati szerződések megkötésében.

Szemereyné Pataki Klaudia felolvasott nyomozati vallomása szerint F. Zoltán őt arról tájékoztatta, hogy a szerződéseket a marketing igazgató javaslatára írta alá és nem kontrollálta azokat. A polgármester a volt ügyvezető kinevezésnek körülményeiről nem tudott nyilatkozni, de amikor a közgyűlésen szembesült az előterjesztéssel, hogy F. Zoltánt javasolják a posztra, egyetértett a személyével. Hozzátette ugyanakkor: amikor feljöttek a pénzügyi-számviteli hiányosságok, olyan érzése volt, hogy az ügyvezető nem érti az összefüggéseket, nem ismeri kellően a vonatkozó jogszabályokat. A per csütörtökön további tanúk meghallgatásával folytatódik.

Mint arról korábban többször írtunk, a vád szerint 2009 és 2011 között a döntően a kecskeméti önkormányzat tulajdonában lévő, három élvonalbeli szakosztályt – férfi kosárlabda, kézilabda, röplabda – működtető KSE Kft.-nél a sportolókat minimálbéren foglalkoztatták munkaszerződésekkel. Ennél persze sokkal több pénzt kerestek, és mindezt úgynevezett arculatátviteli szerződésekkel oldották meg. Egy szegedi, egy kocséri és egy göcsönyi gazdasági társaság fiktív számlákat állított ki a KSE Kft. felé marketing és reklámtevékenységről. A KSE Kft. a számlák ellenértékét a három cégnek átutalta, az összeget készpénzben a beszámlázó cégek vezetői felvették, majd visszajuttatták a sportcég ügyvezetőjének, F. Zoltánnak, aki végül a sportolók minimálbéren felüli járandóságát készpénzben kifizette. Így kikerülték az igen magas összegek után az adó- és járulékfizetést. Az ügyészség szerint a beszámlázó cégek által kibocsátott számlák, a velük kötött szerződések és az azok alapján történt teljesítések fiktívek voltak. Magyarán, a három cég semmilyen marketingtevékenységet nem végzett a KSE Kft.-nek, nem keresett szponzorokat. Mintegy 452 millió forint kifizetése történt így meg, hamis papírok alapján. Az ügyészség álláspontja szerint F. Zoltán (aki ma is a a Kecskeméti Sportiskola igazgatója) Vörösmarty Attila (a Fidesz korábbi városi elnöke, 2006-2010 közötti frakcióvezetője) felkérésére vállalta el a KSE Kft. ügyvezetői feladatait, tudva azt, hogy mindez formalitás, az irányítás ténylegesen nem az ő kezében lesz, hanem Vörösmarty Attilánál. Harmadrendű vádlott a kft. volt könyvelője, negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottak pedig a KSE Kft.-hez fiktív számlákat benyújtó cégek ügyvezetői. A vád különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények.

 

baon.hu


;