h i r d e t é s

A politika, pártoktól függetlenül hazudik a vidéknek!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A politika, pártoktól függetlenül hazudik a vidéknek!

2017. március 05. - 16:45

Lassan könnyes szemmel mondják kókler politikusok és áltudós segédeik, hogy a föld miatt ment tönkre a vidék, ez nettó hazugság!

Nem a földtulajdon változás okozta a falvak vesztét, hanem a technológia jutott olyan magas színvonalra a technikával együtt, hogy kiütötte a tömeges foglalkoztatás lehetőségét a földművelésből, ezzel együtt a települések funkciója változott , vagy szűnt meg és nem kerültek új funkciók a településekre.

A paraszti világ hagyományos rendszere egész Európában megszűnt vagy a fejletlenebb országokban megszűnőben van.

A Trianon utáni Magyarország egyébként sokkal inkább volt cseléd ország, mint paraszti, amit jól mutat az is, hogy a 45-s földosztás után a tsz szervezések előtt a kapott földek közel 40% a vidéken lakók visszaadták, mert különböző okokból nem tudták megművelni.

Elsősorban a komplex tudás és az igavonó erő hiányzott, a tőke mellett. A földtulajdon a helyiek elöl való elvitele nem a foglalkoztatás szempontjából probléma, hanem a jövedelem miatt, mert a földbérleti díjak a tulajdonnal együtt a városiak kezébe jutottak!

A funkció hiány mellett ez a második probléma!

A harmadik az, hogy a jövedelem és funkció hiány miatt az alkalmazkodásra vagy változásra képes emberek tömegesen hagyták el a településeket, így a tudás és az ambíció együtt hagyta el a vidéket. Ezek együttese a gyengébb helyeken roncstársadalmakat hozott létre ez kb. 600 település, vagy egy eltérő ütemű degradációt, aminek egyenes következménye lett a vidéki ingatlanvagyon durva elértéktelenedése, ezzel a mobilitás beszűkülése. A sor hosszan folytatható a diagnózis oldaláról, a megoldás azonban nagyon szűk sávon képzelhető el mertcsak nagy ráfordítással, alacsony hatékonysággal és gyorsan múló társadalmi türelem mellett oldható meg, Magyarország komplex rendszerként való kezelésének fontos rendszerelemeként!