A Seuso-kincseknek nem jut vitrin?
A nonszensz fogalmának új mélységet adnak azon esetek, amik a visszavásárolt „családi ezüst” körül gyűrűznek.
Azt már megszoktuk, hogy a kormány előszeretettel tekinti sajátjának azon akárcsak részben működő dolgokat is, amelyek létrejöttéhez véletlenül sincs köze. Emlékezzünk csak a Mercedes gyár esetére.
Ennek tükrében az sem lehet meglepő, ha egy Római tiszt nevével fémjelzett, a Római Birodalom idejéből származó leletgyűjteményre is úgy tekint Orbán, mint személyes vagyontárgyára.
Igaz, ugyan ki jelentkezne érte? Bárhogy is, a Fidesz – ellentétben az oktatás és az egészség ügyével – erre nem sajnálta az adófizetők pénzét. Mit számít egy kis pazarlás az amúgy is szakadék szélén billegő országban?
A képet egyedül annak ténye árnyalja, amire a 444 munkatársa hívta fel a figyelmet.
„Második nekifutásra se sikerült vitrint találnia az újonnan megszerzett teljes Seuso-kincs kiállításához a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A Közbeszerzési Értesítő friss számában megjelent közlemény szerint sikertelen lett az egyedülálló vitrinek beszerzésére kiírt pályázat.
Azért lett eredménytelen, mert minden pályázó jóval többet kért a különleges vitrinért, mint amennyi pénze a múzeumnak van. A múzeum 48,22 milliót szán az összesen 16 vitrinre, de a két tender egyetlen érvényes ajánlatát benyújtó konzorcium 86,6 milliót kért érte.”
Meglepő, hogy a kormány, amelyik a kultúra és a nemzeti örökség nagy barátjának hirdeti magát nem talál még saját köreiben sem mecénást egy ilyen az egyes kormánytagok – ki tudja, milyen úton szerzett vagyonához képest – jelentéktelen beruházásra.
Másfelől, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kerete behatárolt, funkciójából adódóan érthető. Kevés olyan intézmény van, amely valamely a köz szellemének épülését szolgálja, és abból megfelelő hasznot termel.
Azt ugyanis olyan kormányérdeket szolgáló intézmények viszik el, amik épp ennek ellenkezőjét tűzték ki célul. Másik kérdés, hogy milyen hasznot jelent a Fidesznek ez szolgáltatókat támogatni?