h i r d e t é s

A tolvajlás, nem a politika mellékterméke, hanem az ideológiai alapja lett mára

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A tolvajlás, nem a politika mellékterméke, hanem az ideológiai alapja lett mára

2016. december 28. - 14:38
0 komment

Mással is előfordult már, hogy év vége felé saját gondolataihoz megerősítésre, irodalmibb, vagy csak emberibb kiegészítésére vágyik. 

Forrás: visegradpost.com

Legegyszerűbben ilyenkor általa nagyra becsült emberektől keres okos gondolatokat, vagy visszatér a gyökerekhez, az alapigazságokhoz. Az idén karácsony előtt pár nappal láttam egy riportot és azt gondoltam ezek a "nemzet és erkölcs egyesítő" gondolatok, amik a politikus oldalamra valók. A Hír tv riportjáról van szó, a váci megyéspüspökkel dr. Beer Miklóssal készült az interjú. Páran belenéztek az oldalamon (szó szerint), de senki nem méltatta arra, hogy tetszését, vagy elutasítását fejezze ki, pedig a gondolatok nagyon szépek, erkölcsösek, és elgondolkodtatóak, keresztényiek voltak.

Ma reggel a Facebook megint előhozta az egy éves emlékeim, mit tesz Isten a váci püspök egy évvel ezelőtti beszédét. A beszéd végén szót emelt a korrupció ellen, még József Attilát is idézte. Tavaly ugyanis ezt szántam saját egész éves gondolataim, írásaim kiegészítésére, saját magam és olvasóim épülésére ünnepi gondolatoknak Jézus születése napján. Azt sem "értékelte" senki.

December második felében keserű írást tettem közzé ezen a közösségi oldalon Kálmán Olga ATV-től való átigazolása kapcsán a Hír TV-hez. Volt benne egy mondat, utalva az Egyenes beszéd című műsor szüneteiben az utóbbi időben felbukkanó "Magyarország erősödik" kormányzati reklámra. "Erősödünk, mint a kutyaszar télen, de mihelyt megjön a meleg front, az lesz, ami'." Páran (hölgyek) megbírálták ezt a mondatot, nem a tartalma, igazsága, hanem a hölgy, Kálmán Olgával való összekapcsolása miatt. Azért több százan mégis lájkolták az írás egészét, mert értették az ok, okozati összefüggéseket.(Azóta láttuk az elkészült fotón is, hogy Habony, Vajna és a Hit gyül.-ős Német egyeztetik a néphülyítést.)

A püspök Úr gondolatai elgondolkodásra késztettek. Aki részese ennek a sokszor felületes, de leginkább szenzációhajhász virtuális világ vibrálásának, a lájkok mindenhatóságának, az is néha még elgondolkodik, hogy hova is jutottunk.

A mindent uraló lakákmédia, a közbeszéd, de főleg azok meghatározói juttatták országunkat a közbeszéd, a közhangulat, az erkölcsi romlás jelenlegi mélységébe. Úgy emlékszem az első ember, aki a hátborzongató szót, hogy hazudik miniszterelnök úr, kimondta, az a jelenlegi köztársaság nélküli köztársasági elnök volt, a címzettje pedig Antall József.

Ha bele gondolkok, hogy a jelen miniszterelnök a 2010 előtti beírásait, riportjait hogyan próbálja eltüntetni, hogy a naponta többszöri nyilvánvaló hazugságon ne lehessen érni, vagy az elhíresült hazudtunk éjjel és nappal miniszterelnök, hogy építette le az erkölcs alapjait a néppel, a saját táborával szemben is. A tolvajlás, nem a politika mellékterméke, hanem ideológiai alapja lett mára. A keresztény egyházak miképp termelték ki - kevés kivétellel - a régi békepapok hadát, hogy a hívőkön keresztül fenntarthassák a "jobboldali" világi hatalom erkölcsöt, keresztényi szeretetet, szolidaritást nélkülöző uralmát.

A közbeszédet Német Szilárdok, Tállai Andrások, Mészáros Lőrincek, Rogán Antalok, Deuts Tamások, Habony Árpádok, vagy intellektusát sosem csillogtató Orbán Viktor, határozzák meg. Mindenki nagyobbat durvábbat mond az előtte szólónál és így lesz ma már természetes, hogy az ország negyede nem beszél a másik negyeddel és az ország fele nem beszél senkivel, közben az egészet szétlopják. Hazudnak a szegénységről, a gazdasági eredményekről, a népjólétről, az oktatásról, az egészségügyről, a mezőgazdaságról, a faluról, városról, meg mindenről. Itt már nem az ocsút kell a búzából kiszedni, hanem a ocsúban már alig van búzaszem.

Nem tudom, majd jövő év végén találok-e még valakit, akinek a tiszta gondolatain így egyedül elmerenghetek?

Vagy marad az általam nem sokra értékelt "poéta" verse a hazugságról:

nincsen becsed, se tiszted,
többé neked se hisznek,
kígyónyelv undok enyve
ragaszt a mennyre,

örvénylő szennye árad
elcsalt históriának,
szorongunk szűkös mában,
elfeledett imában,

mert ahol hazugság van,
a szív is hazátlan,
e vers is, az ilyen mantra,
nem hajaz dalra,

mert ott vár
e sátáni oltár,
övé e földi zsoltár:
az sem igaz, hogy voltál